Katonai témák, fotókkal kiegészítve

Haditechnika, földön, vízen, levegőben

VSHORAD lövészet - Csehország, 2020

2020. június 29. - Levente B.

Csehországban a Strakonice-i 25. Légvédelmi Rakétaezred VSHORAD (Very Short Range Air Defence – közeli hatótávolságú légvédelem) éleslövészetet hajtott végre a Karlovy Vary melletti Hradiště lőtéren. A hordozható kis hatómagasságú Sztrela-2-es mellett, a svéd fejlesztésű RBS 70-el is lőttek. Az előbbi technikák mellett ezen kívül, az MT-LB kétéltű lánctalpas alvázra szerelt Sztrela-10-es csapatlégvédelmi rakéta komplexummal lőttek utoljára Csehországban. A 80-as években beszerzett fegyverrendszerrel és több alkalommal modernizált technikával majd 30 rakétát lőttek el a két nap során. Összességében pedig a három rendszerrel majd 80 rakétát indítottak el a célpontokra. 

A jelenlegi COVID helyzetben a szerencsés együttállásnak köszönhetően, a ki és a hazautazás zökkenőmentesen sikeredett.

Sztrela-2 dupla salvo indítás Tátra jármű platójáról: 

_mg_9537.jpg

_mg_9542.jpg

A távoli cél imitátor, FLG 5000 világító gránát:

_mg_9547.jpg

Tovább

Magyar Légierő Haderőnem - An-26-os búcsú

Vannak repülőgép típusok amik történetükkel és mondjuk kinézetükkel - szépségükkel? - megnyerőek tudnak lenni az érdeklődő közönség számára. De legfőképpen azoknak akik a típust üzemeltették. Idehaza nem kevés olyan égi technika szolgált az évtizedek alatt ami kifejezetten népszerű a mai napig, ezek közül most végső búcsút vettek júniusban a kecskeméti bázison. Az Antonov gyár An-26-os típusú kéthajtóműves, légcsavaros gázturbinás szállító repülőgépe, a hazai légi szállító képesség ikónikus típusa volt. Jellegzetes felsőszárnyas kialakítású gép, félreismerhetetlen úgy a földön ahogy az égbolton. De sajnos egyszer minden szépnek vége szakad. Utolsó Mohikánként a 406-os oldalszámú gép egy búcsú felszállással köszönt el a bázistól és azoktól akik a bázison bent vagy a kerítésen kint követték az eseményt.

Lehetne történeteket írni a gépről, hisz 46 évig szolgált Magyarországon, ezt meghagyom másoknak. 

"Ancsa" vagy "Ancsika" de nevezték "Órdító Egér"-nek is a típust:

_35b9639.jpg

A típus megnevezés, a szállító század jelvénye és a navigátor helye a kis buborék mögött. Utóbbi munkahely még a GPS korszak előttről maradt vissza, de nem volt lebecsülendő a jelenlegi korban:

_35b9640.jpg

A gép másik jellegzetessége, a hátsó rámpa:

_35b9642.jpg

Tovább

Griffek és Tevék

Május elején az egyik éjszakai kiképzési napra a sajtó és civil érdeklődő (spotter) társadalomnak lehetőséget adtak, hogy közelebbről is megtekinthessék a kijelölt napi műveleteket, az estébe átmenő időszakban. Volt lehetőség például közelről megörökíteni a földi kiszolgálókat munka közben, illetve a pilóták hogyan veszik át a gépet és repülés után hogyan adják vissza. Az igen változékony időjárás miatt kérdéses volt a program, végül az eső istene megkímélte a fotósokat, bár az ország területén lévő viharok miatt az utolsó felszállásokat törölték. 

Az egyik JAS 39 Gripen érkezik vissza feladatáról:

_35b9374.jpg

_35b9378.jpg

_35b9369.jpg

Tovább

A Duna mellett jártam, H145M helikoptert láttam

Nézd fenn az égen, egy madár, egy repülő...nem...egy H145M az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis állományából. Ég és víz találkozik egymással, avagy a gép az MH 1. Honvéd Tűzszerész És Hadihajós Ezred újpesti laktanyája felett érkezik a kikötőbe keleti irányból. Négy gép még tavaly év végén érkezett, további gépek pedig hamarosan leszállnak Szolnokon. 

_35b9340-2.jpg

Ereszkedőben:

_35b9345-3.jpg

A fotót utólag kinagyítva, egy pecázó úriember és néhány sétáló is felfigyelt a szó szoros értelemben. A bal szélen a Szent Flórián tűzoltóhajó sejlik:

_35b9345-4.jpg

Távozóban szintén keleti irányba:

_35b9359.jpg

Vízi élet te csodás:

_35b9351.jpg

Szolnoki tréning - LHSN nagy üzem

A Magyar Honvédségnél a jelenlegi helyzetben megy rendesen tovább az élet - minden bizonnyal a megfelelő óvintézkedések közepette. A pilótaképzés terén sincsen megállás, Szolnokon jó ideje nagy típuskavalkád van, szerencsés napokon pedig minden szokott lenni a levegőben. Egy kis "külső" spotting az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis körüli légiforgalomról. 

A  délelőtti körben a főleg a Zlin oktatógépek és egy AS350 Écureuil („Mókus”) könnyű helikopter repült. Mind a kettőt a hazai pilóta kiképzésre használják. 

A délutáni körben már a nagyobb vasak is megjelentek. Egy-egy Mi-24-és Mi-17-es is csatlakozott a forgalomhoz, illetve két Airbus H145M is. Utóbbi gépnél érdekesség, hogy a kamera mennyivel máshogy rögzíti a forgószárnyakat. 

A nap kakukktojása, ez a Falcon 7x. A kecskeméti szállító század gépe, gyakorlás céljából érkezett Szolnokra. A típus képes interkontinentális járatok lebonyolítására, óceáni útvonalakat közbenső leszállás nélkül megtenni:

Egy pilóta kezdeti szárnycsapásai

A Magyar Honvédség széles körben hirdeti, hogy várja soraiba fiatal hölgyek és urak jelentkezését. Az új katonai életpályamodell népszerűségének hála egyre többen gondolják úgy, hogy a jövőjük tekintetében a katonai hivatást választják. Lénárt Kinga hadnagy már hosszú évekkel ezelőtt úgy gondolta, hogy ő bizony, ha eljön az idő és a lehetőség, katonának fog állni. A vizsgálatok során 1/A (szuperszónikus) minősítést kapott, ami lehetővé teszi, hogy egy nap vadászpilóta legyen. Az első sikeres akadályokat átlépve Kinga ma kiképzendő tisztként teljesít szolgálatot Szolnokon. Lépésről lépésre halad álma felé, hogy egy nap egyedül repüljön a Gripen pilótafülkéjében. Sok van még hátra számára, de igazán elhivatott és magabiztosak a szavai. Ha ő rajta múlna, gyorsan előre tekerné az időt.

93519594_520479308619019_696798318528823296_n.jpg

Tovább

RepTár - jelen és jövő

2016 szeptemberében, Szolnok városában nyílt meg a RepTár Szolnoki Repülőmúzeum, mely főleg a hazai katonai repülés történetét mutatja be. Kívül, belül látványos és a kornak megfelelően modernnek mondható kiállítások várják a látogatókat itthonról és külföldről egyaránt. A kiállított repülőgépek és helikopterek az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis melletti Repülőmúzeumból kerültek át a felújításukat követően.

A RepTár múzeum:

_mg_3658.jpg

A mai napig is folyamatos a fejlődés, bővülés. Egy közeli példát felhozva, az ősszel kölcsönbe kapott Me-109-es II. világháborús német vadászgép, a Messzer kiváló alkalom volt arra, hogy újra reflektor fénybe állítsa a múzeumot. De vajon hogy működik maga a RepTár? Milyen tervei vannak a közeljövőre? Erre és más kérdések megválaszolására volt segítségemre, Kovács Ákos a RepTár ügyvezető igazgatója és Magó Károly zászlós, az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis kutatója.

Kovács Ákos (bal oldal) és Magó Károly zászlós (jobb oldal):

_mg_8086-1_1.jpg

Tovább

Hadikikötői vizit

Budapest, óbudai része nem a repülőgép spotting mekkája de ennek ellenére szokott fotó téma lenni a levegőben. A COVID-19 járvány idején azonban az ellenkezője mutatkozik, nemcsak a budapesti nagygépes le és vagy felszálló de a kisgépes belföldi égi forgalom is megritkult. Vannak persze kivételes pillanatok, mint ahogy történt elsőként március 31-én. 

Aznap egy igen jellegzetes csattogó hangra lehetett felfigyelni a környéken, és a kis reakció idő miatt nem készülhetett fotó az elsuhanó égi járműről. Bízva a szerencsében, hogy esetleg visszafele is ugyanazt az útvonalat teszi meg, már fényképező eszközzel a kézben várakozva és figyelve. Így sikerült a lenyugvó nap fényében a Magyar Honvédség egyik Mi-17-es helikopterét lefotózni. 

_35b8745.jpg

Tovább

Baltic Air Policing - mementók második fejezet

A felvarrók vagy más néven a csapat karjelzéseknek elsődleges funkciója a hovatartozás jelképe - az adott alakulat címerével - a Honvédségnél és így persze külföldön bármelyik haderőnemnél. A csapat karjelzéseknek van egy szubkategóriája, amelyek például egy-egy hadgyakorlatra készültek vagy egy olyan fontosabb eseményre mint a Balti Légi Rendészet. Az ilyen és ehhez hasonló feladatra készült felvarróknak sokszor már a tervezés fázisában a kreativitás írja felül a dolgokat a BAP esetében alant ez látható is lesz. Hisz ebben az esetben egy rajzolt, majd lehímzett tárgynak kell röviden egy történetet, ez esetben egy missziót elmesélnie. Abban feltüntetve az alakulatot, annak repülőgép típusát, és egyéb földrajzi kiegészítőket. Hagyomány hogy a litván bázisra kitelepülő alakulatok mementóként egy darab felvarrót hagynak hátra. 

A Balti Légi Rendészet 50. váltását Május 1-én vette át a magyar fél Litvániában a Šiauliai légibázison 4 darab JAS 39 Gripen típusú géppel. Helyben a Spanyol Légierő mint megerősítés szintén 4 db EF-18A Hornet vadászgéppel, északabbra Észtországban a Brit Királyi Légierő 4 db Eurofighter Typhoon vadászgéppel volt jelen. 

A dicsőség tábla? Šiauliai bázison a fogadó épületben a Litván légteret korábban védő országok és alakulatok felvarrói kerültek fel:

_mg_9993.jpg

_mg_9963.jpg

_mg_9975.jpg

Tovább

Liszt Ferenc Repülőtér életképek - 2020 #1

Március 16-án döntöttek arról, hogy aznap éjféltől a Koronavírus járvány miatt, lezárják az ország határait a személyforgalom elől, ebbe a döntésbe bele tartozik az összes hazai repülőtér mely nemzetközi forgalmat is bonyolít, és azon belül is a személy forgalom fog erősen korlátozódni.

Remélhetőleg csak néhány hétig kell majd eme zárást fenntartani. Alant pár fotó amelyeket Budapesten készítettem ebben az évben két külön alkalommal. Egy darabig nem nagyon lesz majd mit fotózni, bár cargo forgalom az állítólag zavartalan lesz.

UPDATE: Nem zár be a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér – közölte a Budapest Airport kedden. Mint írják, a repülőteret továbbra is használhatják külföldi és magyar állampolgárok egyaránt. 

Az első részben egy február eleji nap fotói, rögtön elsőnek az Aeroflot orosz légitársaság Airbus A320 típusú gépe érkezik Moszkvából:

_35b8562.jpg

Az Emirates légitársaság az Egyesült Arab Emírségekben található Dubaj hivatalos nemzetközi légitársaságának, Boeing 777-300ER típusú gépe, a Dubaj Expo reklám festésével:

_35b8577.jpg

Tovább