Katonai témák, fotókkal kiegészítve

Haditechnika, földön, vízen, levegőben

Haditechnika, földön, vízen, levegőben

Fire Blade 2022 - Hungary, Pápa

2022. július 11. - Levente B.

Fire Blade 2022 néven, nemzetközi helikopteres gyakorlatot tartottak Magyarországon az Európai Védelmi Ügynökség szervezésében. Öt nemzet 25 technikája (20 forgószárnyas+5 merevszárnyú eszköz) és 550 fő vett részt a Magyar Honvédség által lebonyolított gyakorlaton. A kiinduló bázis minden esetben a pápai bázisrepülőtér volt, a kijelölt gyakorló terület pedig a bakonyi lő és gyakorlótér. 

A gyakorlat fő célja volt, a nemzetek közötti taktikai szintű interoperabilitás fokozása, az összetett légi hadműveletek (COMAO) koncepciójának alkalmazásával, közös, kombinált, reális és kihívásokkal teli környezetben, hogy lehetővé váljon a jövőbeni nemzetközi bevetési műveletekre való megfelelő felkészülés.

Az első napra tervezett, úgynevezett légtér ismertető kötelékrepülés sajnos az időjárás miatt elmaradt. Hogy a megérkező fotósok mégse távozzanak üres kézzel, lehetőség volt, a Szlovák Légierő Black Hawk típusú helikopterével műszeres repülésre elmenni. 

Felszállás előtti pillanat:

_mg_4822.jpg

Felszállás 34-es pályairányon, Takácsi irányába:

_mg_4747.jpg

Tovább

Szlovák kérés, cseh segítség

A Cseh Légierő (Vzdušné síly) JAS-39 típusú gépeivel védheti majd a szlovák légteret szeptember 1-től. Szlovákiát a nyugati szomszédja, több mint 1 éven át segítheti, amíg megérkeznek a legújabb amerikai fejlesztésű F-16-os több funkciós gépek, amelyeket 2018 decemberében rendelt meg északi szomszédunk. Az első F-16-os gépek érkezése 2024 első felében várható, majd 1 éves késéssel a tervezethez képest. 

Szlovák MiG-29-es gép éles fegyverzettel száll fel:

_35b8520.jpg

A Cseh Kormány teljesíti Szlovákia ideiglenes segítségnyújtási kérelmét a szlovák légtér védelmében, erősítette meg a hírt Petr Fiala, Csehország miniszterelnöke, a Otázky Václava Moravce cseh televíziós programban. A program vendége volt Eduard Heger, szlovák miniszterelnök. Korábban, még Júniusban kért segítséget, Jaroslav Naď Szlovákia honvédelmi minisztere, cseh szomszédjától. 

"Kétségtelen, hogy eleget teszünk a dolognak. Úgy gondolom, hogy ez nemcsak a védelmi együttműködés, hanem a kölcsönös bizalom szép példája is” – mondta a cseh miniszterelnök. "Nem látok semmi problémát, minden bizonnyal jóvá fogjuk hagyni és kisegíteni Szlovákiát." Hozzátette, hogy mind technikailag, mind képesség szempontjából is képes a Cseh Légierő véghez vinni a feladatot. 

Még áprilisban jött az a hír, hogy Lengyelország védheti Szlovákia égboltját. Mariusz Blaszczak, lengyel honvédelmi miniszter akkor megerősítette azt a szándékot, hogy országa képes ellátni ezt a feladatot. 

A hírek szerint, a szlovák fél azt tervezi, hogy a leállított öreg orosz gépeket a szomszédos Ukrajnának adja át. Szlovákia korábban, saját Sz-300-as nagy hatómagasságú légvédelmi rakétarendszerét, és néhány Mi-17-es helikopterét adta át eddig, keleti szomszédjának. 

A MiG gépek két darab R-60-es passzív infravörös önirányítású légiharc-rakétával adnak (adtak?) készenléti szolgálatot:

_mg_1454.jpg

Cseh Gripen géppár:

_35b1368.jpg

A cseh Gripen QRA (Quick Reaction Alert), két AIM-9M passzív infravörös önirányítású, kis hatótávolságú, levegő-levegő rakétával felszerelve:

_mg_7893.jpg

Nem tudni pontosan hány darab MiG gép üzemképes, de számuk 4-6 közöttre tehető:

_35b8541.jpg

A fotók a szerző felvételei.

Adriatic Strike 2022

Tizedik alkalommal rendezték meg Szlovéniában az Adriatic Strike nemzetközi Joint Terminal Attack Controller (JTAC) - előretolt repülésirányító - gyakorlatot. Az egy hetes, több száz fős és 25 nemzet részvételével lezajlott gyakorlat fő bázisa, ahogy eddig is, a szlovéniai Cerklje ob Krki repülőtér volt. A részt vevő gépek többsége innen hajtotta végre a feladatát, az ország nyugati részében kijelölt légterekben, de volt pár technikai eszköz mely a ljubljanai nemzetközi repülőtérről indult és érkezett vissza. 

A gyakorlat nyitó napja, az első nap előtti vasárnap volt, amit egy bázis nyitott kapukkal kötöttek össze az érdeklődő lakosság felé. Sajnos az időjárás ebben az évben nem volt a látogatók pártján, ám eme negatív behatás ellenére, volt miért kiutazni. 

Szlovén PC-9-es kötelék a levegőben, az előtérben, a részt vevő nemzetek néhány technikája:

_mg_3425.jpg

Tovább

Rádiófelderítő Neptunok Kína felett

A Project Cherry keretében a CIA, a Központi Hírszerző Ügynökség kérésére 1954 végén öt P2V típusú gépet vontattak át a Lockheed Skunk Works részlegébe, hogy P2V-7U változatra alakítsák át azokat SIGINT, azaz rádióelektronikai hírszerzési feladatok végrehajtására. A folyamat során sötét tengerkék színt és USAF feliratot, valamint RB–69A típusjelölést kaptak. 

Neptune, tajvani színekben:

p2v_tajvanon_forras_rocaf.jpg

Tovább

Tajvani pilóták az észak-jemeni légierőben

A Sivatagi Projekt

1962. szeptember 26-án az Abdullah asz-Szallál által vezetett és Nasszer egyiptomi elnök által támogatott puccsban megdöntötték az újonnan megkoronázott Muhammad al-Badr jemeni királyt, és elfoglalták a fővárost, Szanaát. Az események után kikiáltották a Jemeni Arab Köztársaságot, ezzel pedig kitört az észak-jemeni polgárháború.

F-5-ös egyiptomi színekben, ami végül jemenbe került - Forrás Philli Dave archív

72-74jemen-1.jpg

Tovább

Május 21 - nyílt nap a győri laktanyában

Hosszas kihagyás után, bár tavaly végül szeptemberben került megrendezésre, ismét májusban került sor a hagyományos győri laktanya nyílt napnak. A kora reggeli esőzés nem adott jó kedvet a dolognak, de szerencsére kapu nyitásra már elállt az égi áldás. 

A helyi MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred technikájának bemutatója mellett, a szolnoki helikopteres és a tatai harckocsizók is jelen voltak. Sőt! Egy perc erejéig az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis két Gripen típusú több célú vadászgépe is beugrott a nap folyamán. De az MH 2. vitéz Bertalan Árpád Különleges Rendeltetésű Dandár is egy sátornyi eszközzel érkezett. 

Ezen kívül a légvédelmi alakulat dinamikus bemutatóval örvendeztette meg a kilátogatókat. Illetve magángyűjtők, fegyveres és helikopteres relikviáit is meg lehetett tekinteni. 

A jó időnek köszönhetően több ezren látogattak ki a szombati napon. 

2K12 Kub közepes hatótávolságú csapatlégvédelmi rakéta rendszer technikai eszközei:

_mg_2500.jpg

Az előtérben egy Mistral Command Post (MCP). Hátul az a nagy tányér, egy SzT-68UM háromdimenziós felderítő rádiólokátor:

_mg_2508.jpg

Tovább

120 mm-es aknavető éles lövészet a Bakonyban

Az amerikai 2. páncélos-felderítő ezred (2d Cavalry Regiment), 4. zászlóaljának, Nemezis nevű százada érkezett hazánkba, hogy a Bakonyban található lő és gyakorlótéren, önállóan és a magyar féllel közösen gyakorlatozzanak. 

A Stryker, 8×8-as, gumikerekes páncélozott lövészszállító harcjármű-család több változata is látható volt, a bakonyi tájban:

_mg_2287.jpg

_mg_2290.jpg

Tovább

Laktanyai nyílt nap Győrben - Május 21

Az MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred 2022. május 21-én, szombaton kitárja a Pálffy Miklós laktanya kapuit a honvédelem iránt érdeklődők előtt. A szervezők 9:00-14:00 óra között színes és tartalmas programokkal várják a látogatókat az ingyenes eseményen.

Bár a programok döntő többsége állandó, két Nyílt Nap sosem lehet egyforma. Idén nem csak a földön, hanem a levegőben is zajlani fognak a bemutatók. Az MH 86. Szolnok Helikopter Bázisnak köszönhetően egy Airbus H145M többcélú katonai helikopterből végrehajtott ejtőernyős ugrás is a kiemelt programok részét képezi, és az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis JAS 39 GRIPEN típusú vadászrepülőgépei is tiszteletüket fogják tenni a Pálffy Miklós laktanya felett.


A rendezvény programja

09:00 Megnyitó, ünnepélyes zászlófelvonás, díszlövés egy 85 mm-es légvédelmi löveggel
10:00 Tata Helyőrség Zenekar koncertje
11:00 Dinamikus harcászati bemutató az ezred katonáinak részvételével és GRIPEN áthúzással
12:00 Ejtőernyős ugrás és helikopter bemutató
12:30 Várakozni Tilos zenekar koncertje
13:30 Technikai eszközök látványos elvonulása
14:00 Zászlólevonás
281617389_370818485085388_8310474543546031735_n.jpg

Forrás: www.facebook.com/raketaezred

Az U–2-esek kevésbé ismert küldetései

Miután Koreában elcsendesedtek a fegyverek, az Egyesült Államok a világ azon országaira összpontosított, ahol a kommunizmus kezdett szárba szökni. Így vált Ázsia egy titkos háború hadszínterévé, s került az Egyesült Államok és a CIA figyelmének középpontjába Indonézia és Tibet.

Lockheed U-2:

u-2_2.jpg

1957-ben Amerika-barát elnök nyerte meg a Fülöp-szigeteki választást Diosdado Macapagal személyében, így az Eisenhower amerikai elnök vezette kabinet inkább Indonéziának szentelt időt, ahol Sukarno elnök elindította az úgynevezett irányított demokráciát. Sukarno úgy gondolta, a nyugati vezetési minta nem felel meg országa számára, és Kína, valamint a Szovjetunió felé kezdett közeledni. Korábban zavargások törtek ki, és nemzetiségi problémák is nehezítették az indonéz elnök helyzetét, ezért 1957. szeptember 25-én Eisenhower engedélyt adott a CIA-nak, hogy minden eshetőséget vegyen számba az ellenzék támogatására. A hadsereg és a politikai vezetők egy része 1958-ban Szumátra szigetén forradalmi kormányt alakított. Erre Sukarno válaszul légi és tengeri blokád alá vonta Szumátra és Celebesz szigetét. Miután a CIA a kezdetektől benne volt a felkelés támogatásában, a kormányerők folyamatos megfigyelése céljából a Japánban állomásozó U–2-es különítményt áthelyezték a Fülöp-szigetekre. Hogy ne kelljen az elkészült fényképeket „utaztatni”, egy fotókiértékelő csapat mellett egy előhívó labor is áttelepült a Clark légibázisra.

Tovább

Ferenc József Föld

A koreai háború idején a szovjetek Tu-4-es (az amerikai B-29-es bombázó szovjet változata) gépeket telepítettek északon Gyikszon település mellé, amely a Tajmir-félsziget északnyugati csúcsán, a Jeges-tengerhez tartozó Kara-tenger partján található. Félve egy esetleges egyirányú nukleáris csapástól, az amerikai legfelsőbb vezetés tudni szerette volna, hogy a hasonló fekvésű Ferenc József-földön a szovjetek létesítettek-e vagy terveznek-e repülőteret kiépíteni nagy távolságú bombázógépek fogadására.

Boeing RB-50E (forrás USAF):

boeing_rb-50e_forras_usaf.jpg

Tovább
süti beállítások módosítása