Katonai témák, fotókkal kiegészítve

Haditechnika, földön, vízen, levegőben

Haditechnika, földön, vízen, levegőben

Magyar gépre, önvédelmi rendszert

2021. december 31. - Levente B.

Egy repülőgép, főleg ha nagy és lassú, annak egyik legnagyobb fenyegetése a földről érkező, föld-levegő rakéták jelentik, azon belül is, az egyszerű kezelhetőségű, hordozható légvédelmi rakétarendszerek, amelyekkel szembeni védelem, kiemelkedően fontos

2021 augusztusában a Magyar Honvédség szállító repülőgép flottájának két Airbus A319-es gépe indult el Afganisztánba, hogy segítse a NATO kimenekítést. Erről most nem mélyebben írva, csupán megemlítve, de azt még hozzátéve, hogy a gépek egy igen veszélyes zónában teljesítettek több feladatot. Azt is fontos megemlíteni, hogy a gépek semmilyen önvédelmi rendszerrel nem rendelkeztek, ennek apropója abból adódik, hogy ezen gépek a civil szférából érkeztek, így logikusan nem volt önvédelmi jelző vagy ellen tevékenységi rendszer gyárilag beépítve.

Érzékelők és ellen tevékenység egy podban egy szélestörzsű gépen:

amps_en_lr-8.jpg

Ezen tényeket javítva úgy tűnik döntés született, amit a honvedelem.hu katonai sajtó weboldalán, a december 21-én megjelent, Csapatmunka – két hajtóműre című cikkében lehetett első alkalommal olvasni, hogy a Magyar Honvédség szállító repülőgép flottája "2022-2024 között a piac egyik legmodernebb aktív elektronikai önvédelmi rendszerét kapja majd meg", a kiválasztott cég pedig az izraeli BIRD AeroSystems lett. Izraelben már nagy hagyománya van az önvédelmi rendszerek fejlesztésében, elég csak megemlíteni a szintén ezen a téren is dolgozó Elbit Systems-t. 

Egyéb lényegi infó nem olvasható a cikkben, de annyi még kiderül, hogy "Az izraeli BIRD AeroSystems által szállított komplex megoldás a radar- illetve lézeres besugárzás mellett észleli majd a gépek ellen indított rakétákat is, s a megszokott zavarótöltetek kilövése és az elektronikai zavarás mellett, az A319 esetében alkalmas lesz a közeledő, infravörös irányítású légvédelmi rakéták keresőfejének lézersugaras megrongálására, semlegesítésére is."  Ahogy írják magukról, a BIRD AeroSystems modern légijármű rakéta elhárító rendszereket fejleszt és értékesít, de ezenkívül foglalkozik repülő fedélzeti felderítési, információs és megfigyelési megoldásokkal. A házon belüli technikai know-how tudás kihasználásával, a BIRD szerint, magas színvonalú aviatikai logisztikai szolgáltatásokat is képes nyújtani nagyméretű kereskedelmi és kormányzati ügyfeleknek.  

Egy kis kitérőre, ha már előre beépítés és Magyar Honvédség, igaz nem BIRD, hanem a már említett Elbit Systems önvédelmi rendszereit lehetett látni, a 2021-es kecskeméti repülőnapon részt vevő KC-390-es típusú gépén. A kis kitérő oka azért releváns, mert a típusból két példányt rendelt meg a Honvédség még 2020-ban, ezek közül az első már gyártás alatt van. Hogy képet kapjon az olvasó, a 32,5 méter hosszú gépre, 360°-os önvédelmet biztosító rendszert építettek be. Például, az alábbi fotón jól láthatóan ott van az a kis "diszkó lámpa" a gép hátsó részén, mely szintén az önvédelmi rendszernek a szerves része. Az izraeli ELBIT cég által gyártott JMUSIC (Multi-spectral Infrared Countermeasure) képes érzékelni, követni majd zavarni a repülőgépre indított infravörös fejű rakétákat. E fölött egy Rakéta Indítás Jelző rendszer látható, ennek a két oldalán a világos szürke körök a Radar Besugárzás Jelző rendszer részei.

Tehát észlelés és ellen tevékenység egy gépen, a túlélés egyik kulcsa. A jelző rendszerek a gép különböző pontjain vannak felszerelve. Ezen eszközök a gyártás során kerültek beépítésre, ugyanakkor van mód utólag is védelmet biztosítani, mint mondjuk jelen esetben a BIRD termékénél.

A KC-390-es hátulról (a szerző felvétele):

_35b6184-2.jpg

Kicsit közelebbről, a J-MUSIC a Brno-i IDET szakkiállításon (a szerző felvétele):

_35b3115.jpg

A kis kitérő után visszatérve, átlapozva a BIRD weboldalát, kis kutatással hamar kiegészíthetővé válik a magyar hír, végig nézve mindazt amit a cég a Légi Rakétavédelmi Megoldások cím alatt kínál. A termékeken belül fellelhetőek azok, amik minden bizonnyal mindennapi látvány lesz/lehet majd a magyar gépeken a jövőben. 

Itt van mindjárt - és a kísérő fotókat nézve a legvalószínűbb megoldás - , a minden egyben AMPS DIRCM pod, az AeroShield, mely a BIRD Aerosystems által fejlesztett rakétaelhárító pod, széles és keskeny törzsű repülőgépekhez tervezve, beleértve az A320, B737, B777 és A380 típusokat. 

A MANPADSman portable air defense systems/hordozható légvédelmi rakéta rendszerek - növekvő veszélyével, a BIRD gyártó állítása szerint, az AeroShield pod az egyik legátfogóbb légijármű védelmi megoldást tudja nyújtani a piacon. A pod magába foglalja a BIRD cég AMPS-MVD (DIRCM) rendszerét, mely az AMPS (Airborne Missile Protection System) termékcsalád legfejlettebb konfigurációja, ezzel a gyártó szerint, az AeroShield biztosítani tudja a repülőgép és a személyzet biztonságát minden esetben. 

FOKOZOTT VÉDELEM

Az AeroShield elegyíti a BIRD SPREOS DIRCM (Directed Infrared Countermeasure - Irányított Infravörös Ellentevékenység) rendszerét, így több funkciót integrálva, beleértve a fenyegetések észlelését és azok megerősítését, valamint a fejlett infravörös irányított rakéták nyomon követését és zavarását, mindez egy gépben-cserélhető egységben (Line Replaceable Unit-LRU). 

BIRD Aerosystems AeroShield:

aeroshield-spreos-_lr-2.jpg

A fellelt információk szerint, a rendszer 360°-os lefedettséget biztosít, valamint példátlan zéró közeli hamis pozitív arányt (False Alarm Rate - FAR) és maximális figyelmeztetési időt, az optimális zavarási technikák lehetővé tételéhez. 

A BIRD állítja, hogy az AeroShield az egyetlen pod megoldás a piacon, amely biztosítja egy termékben, mind a DIRCM rendszer és mind az infracspadák védelmét, garantálva a repülőgép legnagyobb túlélését. A pod teljes mértékben megfelel az EASA/FAA polgári légiközlekedési szabályozás eljárásainak. 

Virtuálisan ugyan, de egy Dassault Falcon 7x is megtalálható a BIRD katalógusában, mint opcionális platform:

amps_en_lr-15.jpg

A gyártó úgy reklámozza az AeroShield terméket, ami kis helyigénye okán az integrációt a légijárművekre kevésbé bosszantóvá és sokkal egyszerűbbé teszi, mint a hasonló önvédelmi rendszereknek. 

Az AeroShield két fő részből áll, a pod-ból és a pylonból. A pylon a repülőgép alsó részéhez van szerelve a pod pedig zökkenőmentesen csatlakozik a pilonhoz, amely lehetővé teszi a rendszer zavartalan telepítését és eltávolítását, ha szükséges, minimális interferenciát okozva magának a repülőgépnek. 

Egy Airbus A320-as típus családba tartozó gép aljára szerelt BIRD Aerosystems AeroShield. Nagy eséllyel ezt a terméket fogjuk látni a hazai flottán is:

aeroshield-spreos-_lr-11.jpg

AMIT A BIRD KÍNÁL, AZ AeroShield ELŐNYEI

- Optimális széles és keskeny testű repülőgépek védelmére
- Egyedülállóan biztosítja mind a DIRCM és mind az infracsapda védelmet
- Egyszerű telepítés és konfigurálás
- Kisebb és könnyebb, mint bármely hasonló pod megoldás
- Kis helyigényű dizájn
- Minimális repülőgép-módosítás
- A pod-ok könnyen áthelyezhetőek a repülőgépek között az optimális flottakezelés érdekében

Az AeroShield agya.

Önvédelmi Radar Elektro Optikai Rendszer DIRCM (Self Protection Radar Electro Optic System)

A SPREOS egy hatékony védelmi platformként van definiálva. Az eszköz zéró közeli hamis pozitív aránnyal (False Alarm Rate - FAR) és optimalizált zavaró képességgel rendelkezik, olvasható mindez a termék brosúrájában. A SPREOS fokozott védelmet nyújt a MANPAD-ek közvetlen veszélyével szemben a légi platformok széles választékához, a kis méretű helikopterektől a nagy szállító repülőgépekig. A SPREOS több funkciót integrál, beleértve a fenyegetés észlelését és megerősítését, fejlett infravörös irányítású rakéták nyomon követése és zavarása, egyetlen gépben-cserélhető egységbe (Line Replaceable Unit-LRU). 

Hogyan is működik? Amint figyelmeztetés érkezik a fedélzeti rakéta indítás jelzőn (Missile Warning System - MWS) keresztül, a SPREOS azonnal elfordul a bejövő fenyegetés irányába és aktiválja a kétsávos radart, a megerősítéshez és a követéshez, amelyek mindkét frekvencián egyidejűleg mennek végbe.                                                                      

A BIRD által közölt részletes adatok a SPREOS-ról:

36 cm magasság és 25 cm átmérő                                                                          SPREOS:
<15 kg 2019-spreos-_ng_hr-2.jpg
<800 W aktív állapotban
<200 W passzív állapotban

Nyílt architektúrájú, kétsávos radar

- Csatlakoztatható bármely MWS-hez, passzív vagy aktív. Gyors megerősítési idő. L-sáv (1–2 GHz - nagy hatótávolság) és Ka-sáv (24–40 GHz - kis hatótávolság) üzemmód. 

- A kvantum kaszkád lézer (QCL - fény kibocsátás az elektromágneses frekvenciatartomány terahertzes régióiban) technológián alapuló kétsávos lézer, közvetlenül a radarral párosul a minimális hibák érdekében. Maximális lézer energia a fenyegetésre. Kevesebb, mint 1 hamis riasztás a több ezer aktívból. 

- Teljes lefedettség és kivételes válaszsebesség. A vak zónák csökkentése. 

- Oldalszög: 360°-os ; helyszög: (+20°) egészen -100° 

- I és IV infravörös hullámhossz tartományban üzemelés - I tartomány 1,5-3 mikron között üzemelő, első generációs, infravörös önirányítású hordozható légvédelmi rakétarendszerek (Sztrela–2), a IV tartomány 3-5 mikron között üzemelő, másod- és harmadik generációs (Sztrela–3, Igla, Igla-1) infravörös önirányítású hordozható légvédelmi rakétarendszerekkel szembeni védekezés. 

Mi az amit kínál még a BIRD?

A FENYEGETÉSEK MEGERŐSÍTÉSE

A BIRD cég Rakéta Megközelítés Megerősítő Érzékelője (Missile Approach Confirmation Sensor - MACS) egyedi 2019-macs-ds_en-_lr-2.jpgmódon megerősíti a feltételezett bejövő rakéta-fenyegetéseket, biztosítja, hogy az AMPS rendszer csak deklarált fenyegetéseket jelentsen a személyzet számára. Integrált passzív elektro-optikai érzékelőkkel felszerelve, a MACS az érzékelőktől előzetes riasztást kap, a fenyegetés irányába fordul, ezután a fél-aktív radart használva a fenyegetések valódiságát ellenőrzi, miközben elemzi a fenyegetés egyedi jellemzőit. 

Ez az exkluzív megerősítési folyamat az Elektro-optikai eszközök és a MACS magas impulzus ismétlési frekvenciájú (HPRF) doppler radarja közt, rövid idő alatt biztosítja a leghatékonyabb szűrést, minden természetes és ember alkotta téves riasztásokra, miközben továbbra is védi a repülőgépet a rövid hatótávolságú fenyegetésektől. Ezzel egy időben a MACS releváns adatokat gyűjt a valós bejövő fenyegetés sebességéről, távolságáról, lehetővé téve az AMPS rendszernek, hogy biztosítsa a leghatékonyabb ellenintézkedést a bejövő fenyegetések ellen. 

Ez a egyedülálló zéró közeli hamis pozitív arány (FAR) képessé teszi az AMPS-t a szigorú FAA/EASA polgári légiközlekedési szabályok teljesítésére. 

A végére pedig még egy fotó az Airbus+AeroShield kombóról, mely valószínűleg ugyanazon az Airbus gépen van mint a fentebbi fotókon. A helyszín megfejtését az olvasókra bízom:

2019-macs-ds_en-_lr-1.jpg

Fotók forrása, kivéve ahol ez jelezve, BIRD AeroSystems

süti beállítások módosítása