Június 4-án, vasárnap a Cerklje ob Krki katonai repülőtéren, az Adriatic Strike 2023 nemzetközi hadgyakorlat megnyitóján, nyílt napnak adott otthont a Jerne Molan barakk, a szlovén fegyveres erők legnagyobb laktanyája. A nyílt napon, a szlovén és külföldi nemzetek katonai repülőgépeinek és helikoptereinek statikus bemutatói mellett, a szlovén haderőnem repülő eszközeinek dinamikus bemutatója volt látható.
Szlovénia, a 2023-as évben tizenegyedik alkalommal adott otthont, az Adriatic Strike, nemzetközi JTAC (Joint Terminal Attack Controller- előretolt repülésirányító) hadgyakorlatnak, amelyen a szövetséges és partnerországok tagjai együtt gyakorolhattak, az ország különböző pontján.



Május 29. és június 9. között került sor a 11. Adriatic Strike 2023 nemzetközi hadgyakorlatra a Szlovén Köztársaságban. A gyakorlat első hete a gyakorlat résztvevőinek érkezését, a vezetési és parancsnoki struktúra kialakítását, valamint a gyakorlat lebonyolításának feltételeit hivatott szolgálni. A gyakorlat fő részére június 5. és 9. között került sor.
A gyakorlaton körülbelül 800 résztvevőt vett részt, ebből körülbelül 400-an, a huszonkilenc szövetséges és partnerországból, nevezetesen: Albánia, Ausztria, Belgium, Bosznia-Hercegovina, Csehország, Montenegró, Dánia, Észtország, Finnország, Franciaország, Görögország, Horvátország, Olaszország, Kanada, Lettország, Litvánia, Magyarország, Németország, Hollandia, Norvégia, Lengyelország, Románia, Észak-Macedónia, Szlovákia, Spanyolország, Svájc, Törökország, Nagy-Britannia és az Amerikai Egyesült Államok.
A gyakorlat célja, amelyet a szlovén 15. Repülő Ezred parancsnoksága szervezett és irányított a Cerklje ob Krki katonai repülőtérről, a tüzérségi irányítók kombinált kiképzése, a különböző fegyvernemek parancsnoki és sorállományú személyzete között, hadosztály szintig.
Nagy volt az érdeklődés, az időjárás is kegyes volt...de sajnos csak pár órára:

Román IAR 330 SOCAT (Sistem Optronic de Cercetare și Anti-Tanc):

A francia Nexter, THL 20 típusú 20 mm-es gépágyúja. Ennek a fegyvernek, az NC 621-es jelölési gépágyúja van a magyar H145M helikopterekhez rendszeresítve:

Nem irányított rakéta blokkok:

Spanyol szárazföldi erők, EC665 Tiger típusú harcihelikoptere:

GIAT 30-as típusú, 30 mm-es gépágyú az orr részben:

Üzemanyag tartály a szárnyon. De Hellfire és Spike II páncéltörő rakéta is függeszthető:

Osztrák Pilatus PC-7-es, alsó szárnyas tandem elrendezésű kiképző gép:


Szlovén Pilatus PC-6 Porter:

Szlovén Augusta Bell 412 helikopter:

A szlovén légierő L-410-es típusú utas- és teherszállító repülőgépe:

A holland AEC Skyline, civil kontraktor, L-39-es gépe:

L3Harris Wescam MX-15D EO/IR féle szenzor pod a gép alatt:

A Cseh Légierő ALCA típusú gépe:

ZVI PL-20 Plamen, 2x20 mm-es gépágyú konténer:

Kicsi a bors de erős. A szlovén fegyveres erők, PC-9-es gépei, széles fegyver arzenállal rendelkeznek:

Jobbról: egy ATMS (Advanced Training Missile System) pod. A kék gyakorló bombák, BDU-33-ok. Mellette pedig egy 12.7 mm-es géppuska, amit egy HMP250 LCC típusú konténerbe lehet helyezni:


A 12.7 mm-es géppuska, és a HMP250 LCC típusú konténer:

Helikopterből a Bell 206-ost használják kiképzésre a szlovének:

A szlovének alap kiképző gépe, a Zlin Z-242L:

A JTAC (előretolt repülésirányító csoport) felszerelései:

Igla-S (SA–24) vállról indítható közeli hatótávolságú légvédelmi rakéta. Az Igla fegyver család, legmodernebb változata:






Amerikai érdeklődik az Igla után:

Az izraeli IAI cég, ELTA EL/M 2106 NG típusú lokátora:

A jugoszláv időkből megmaradt M-84-es harckocsi, mely a szovjet T-72-en alapszik. A harckocsik később átestek egy modernizációs programon:


Humvee, könnyű többfunkciós jármű:

Felül géppuska torony és az izraeli Spike páncéltörő rakéta:


A jármű oldalában szállítható a tartalék, 2-2 db oldalanként:




Földről indítható opció is megvan a szlovén erőknek:


Az izraeli Soltam TN90 típusú, 155 mm-es, vontatott tarackja:



A belga FN Herstal, FN Minimi Para 5.56 mm-es géppuskája. A Para ez esetben, azt jelenti, hogy az ejtőernyős csapatoknak lett konfigurálva:

Még egy belga és még egy FN Herstal. Egy FN MAG, 7.62 mm-es géppuska:


Bal oldalt egy török fejlesztésű Otokar Cobra, vegyi felderítő jármű. Jobb oldalon pedig egy hazai fejlesztésű Valuk, ami a 6x6-os Pandur alapján készült:

Otokar Cobra:



Finn fejlesztésű Patria AMV. Szlovéniában "SKOV Svarun"-nak hívják, mivel a megrendelő kérésére, kisebb változtatásokat hajtottak végre:

M2 Browning géppuska torony, ködgránát vetőkkel:

A Svarun hátulról:

Lőszer ládák:

M2 Browning:

Oshkosh L-ATV, könnyű jármű:


Az Adriatic Strike gyakorlaton részt vett a Magyar Honvédség is:


Kateřina Hlavsová, cseh pilóta volt az első hölgy aki a Cseh légierő tagja lett. L-159-es típuson repül:

Másnap...volt lehetőség megtekinteni a reptéren található lőszerraktárakat:


Mk 82 repesz-romboló bomba. Itt csak a test látható:


500 font, az-az 227 kg:

Sz-5-ös nem irányított rakéták, melyet a románok hoztak a gyakorlatra:


A szlovén gépek, BDU-33-as gyakorló bombáihoz való konténer:

70 mm-es nem irányított rakéta:

Az Mk 82-es bombák stabilizáló szárnyai:

70 mm-es rakéták:

12,7-es géppuska lőszer:

Mk 82-es szállítása:

L-410-es utas- és teherszállító repülőgép:

Airbus Tiger:




A spanyol műszakiakat ez a AS532 Cougar hozta:

A III. Műveleti Helikopter Zászlóalj címere:

A litván légierő öregedő Mi-8-asa:

Kutató-mentő és szállító feladatra használják:


Kereső fényszóró:

Infra lámpa:

Csörlő rendszer:


Pc-9-es:

Hangár életképek. Előtérben egy Bell 206 kiképző helikopter:

A kiképző iskola Zlin oktató gépei:

Cseh ALCA gépet tolják be a hangárba:

A román IAR 330 SOCAT helikopter:

A 20 mm-es gépágyú felett egy FLIR torony nappali és éjszakai kamerával:


Bajusz az egyik román helikopteren. Talán utalás lehet, az amerikai HH-60G Pave Hawk, Combat search and rescue (CSAR) helikopterek hasonló bajuszaira:

Az Elbit cég, Common Helmet Mounted Display (CHMD) kijelzője lett integrálva:

Porszűrők a hajtómű beömlők előtt:

Radar besugárzás jelző:

Lézeres besugárzás jelző:

Zlin oktató:

Pc-9:

Szétkapott Pc-9-es:

Függesztő pontok a Pc-9-en:

Pratt & Whitney Canada PT6A-62 turboprop, 1149 lóerős hajtómű:


Az egyik Zlin elemei. Balra zöld javítható, jobb oldalt piros pedig nem javítható:


Légcsavaros, de más kategória a két gép:



A francia ALKAN cég által fejlesztet bombazár:

A külső tartóra csak függeszteni lehet, ezért tér el a többitől:

Eurocopter AS532 Cougar, a szlovén légierő fő igáslova:



Önvédelmi rendszer:


Deszanttér:

Pilótafülke:

Infracsapda szóró kazetták helyei:


Két darab, egyenként 1589 lóerős Turbomeca Makila 1A1 hajtómű mozgatja a helikoptert:



Hajtómű típus tábla:

A főreduktor:

A farokrotor:


Repülés egy szlovén Cougar fedélzetén még 2022-ből:
Ez a Bell 412-es, nemrég érkezett vissza a festésről:




Látható színbeli különbség egy másik helikopternél:

Bell 412-e pilóta fülke:

Bell 206:

Ez a helikopter „Zeleni Jurij”, a mitológiai tavaszi hős nevét kapta:


Rend a lelke mindennek:

Bell 412-es manuálok, szerelő papírok:

Martin-Baker Mk11-es katapult ülés (nem a teljes), a Pc-9-ből:


Minden a helyén:


Javíthatatlan alkatrészek tárolása:

Erőt sugárzó a Pc-9-es szemből:

Két Pilatus fejlesztés egy fotón:


70 mm-es rakéta blokk és 12.7-es géppuska konténer:

Jól látható, hogy a fülke egyben nyílik oldalra:

Mk 82-es bomba függesztő daru:


Infracsapda szóró:

Pc-9-es póttartályok:

A szlovén gépek egy L-39-el osztoztak a hangáron:

A már bemutatott agresszor L-39-es:

Wescam MX-15D EO/IR féle szenzor pod:

Pilatus Pc-6:

Nincsen túlbonyolítva a pilótafülke:


Ismert forma, de ezek osztrák Pc-7-ek:

A fegyverzet megegyezik a szlovén gépekével. 70 mm-es rakéta konténer és 12.7-es géppuska:





Még egy Bell, egy OH-58 KIOWA amit elsősorban felderítésre használnak:

Fix M-134 "Minigun" a helikopter bal oldalán:


A légibázis tűzoltó állomása:

Az osztrák Rosenbauer, PANTHER típusú járműve, mely friss szerzemény volt:

MAN Saval-Kronenburg FLF 80/135 típusú jármű:

Kilátás a toronyból, a tűzoltó állomás:

Eltekintés észak-nyugati irányba:

A hangárok:

Szent Márk plébániatemplom, Cerklje ob Krki községben:

Eső áztatta típus kavalkád:

Airbus EC665 Tiger:

Tiger és Mi-8:

Eurocopter AS532 Cougar (mára Airbus Helicopters H215M):

Az L-410-es visszatérőben:



Emlékek az irányítótoronyban:


Gyermek rajzok:


A lehetőségért, szervezésért köszönet a Szlovén Fegyveres Erőknek, a 15. Ezrednek és a NATO AIRCOM-nak.
