A Sivatagi Projekt

1962. szeptember 26-án az Abdullah asz-Szallál által vezetett és Nasszer egyiptomi elnök által támogatott puccsban megdöntötték az újonnan megkoronázott Muhammad al-Badr jemeni királyt, és elfoglalták a fővárost, Szanaát. Az események után kikiáltották a Jemeni Arab Köztársaságot, ezzel pedig kitört az észak-jemeni polgárháború.

F-5-ös egyiptomi színekben, ami végül jemenbe került - Forrás Philli Dave archív

A királyhoz hű erőket Szaúd-Arábia és Jordánia finanszírozta. Egyiptom nagy létszámú katonai erősítést is küldött Szallál részére, amihez később Moszkva és néhány kelet európai ország is csatlakozott. A szomszédos arab állam, Szaúd-Arábia félt attól, hogy a forradalom szele átterjedhet az országra. Mivel kevés képzett pilótájuk volt, Jordániával közösen úgy döntöttek, Tajvant kérik fel, hogy pilótákat küldjenek Jemenbe a királyi család támogatására. Az F–86-os gépeket a szaúdi légierő biztosította volna. Csang Kajsek, a Kínai Köztársaság elnöke akkor visszautasította a kérést, de a légierőtől titokban elküldte megfigyelésre Jang Saolien dandártábornokot, Leng Pej-su ezredest és Li Vencsung műszaki ezredest Jordániába.

Nem sokkal azután, hogy a három tiszt megérkezett, megváltoztak a dolgok. A Nasszer támogatta erők 1962 novembere és 1963 januárja között több alkalommal is szaúdi határtelepüléseket támadtak a levegőből. Kennedy amerikai elnök teljes támogatásáról biztosítva arab szövetségesét, 1963 júniusában a 352. vadászszázad nyolc F–100-as gépe és 560 fő települt át a Dhahran repülőtérre, az Operation Hard Surface keretében. Harcba soha nem kellett bocsátkozniuk, és végül hat hónap után az alakulat visszatért az államokba. Egyiptom 1967-ben kivonta csapatait, majd 1970-ben, a polgárháború vége után Szaúd-Arábia elismerte az északon létrehozott Jemeni Arab Köztársaságot. Az arab országokkal való kapcsolat azonban nem szűnt meg. Jordánia 1966-tól titokban pilótákat küldött Tajvanra, kiképzési céllal, 1972 májusában pedig Vang Su-ming légierő-parancsnokot nevezték ki Tajvan jordániai nagykövetének. A következő években további tisztek érkeztek, akik a jordán légierőnél pilótaoktatást kaptak. 1977-ben Jordánia megszakította a diplomáciai kapcsolatokat a szigetországgal, de a két fél katonai téren továbbra is együttműködött. A polgárháború végével Dél-Jemen független lett, és megalakult a Jemeni Népköztársaság, majd 1970. november 30-án a Jemeni Népi Demokratikus Köztársaság.

1978. június 24-én Ahmed Husszein al-Ghasmit, a Jemeni Arab Köztársaság elnökét meggyilkolták, 26-án pedig a déli ország vezetőjét, Szalem Ali Rubiát. A két új jemeni vezetés retorikájának ellenségeskedése fokozódott, majd 1979. február 24-én katonai konfliktus tört ki dél és észak között. A déli ország, melyet a Szovjetunió mellett Kelet-Németország és Kuba is támogatott, betört északra, és néhány nap alatt sikereket ért el. Félve attól, hogy egy marxista kormány jönne létre egy egyesített Jemenben, szaúdi részről döntés született, hogy egy 400 millió dolláros katonai segélycsomagot finanszíroznak a Jemeni Arab Köztársaságnak, amelyben benne foglaltatik néhány amerikai fejlesztésű Northrop F–5-ös két hajtóműves könnyű vadászgép is. Erre azért volt szükség, mivel az észak-jemeni légierőnek csupán egy tucat pilótája és néhány MiG–17-es gépe volt kéznél.

A jemeni vezetés elfogadta a vadászokat, ám abba nem egyezett bele, hogy a szaúdi légierő katonái jelen legyenek az országban. Az Egyesült Államok is érdekelt volt a segítségnyújtásban, ám a szaúdi kormány nem akarta, hogy Amerika közvetlenül támogassa és erősítse az északi kormányt. Köztes megoldásként ismét felvetődött Tajvan légiereje, mely abban az időben szintén üzemeltette az F–5E típust. A korábbi jó kapcsolatok révén kézenfekvő döntésnek látszott, hogy a szaúdi pilótákat tajvaniakra cseréljék le.

Tajvan 1965. november 28-án kapta meg az első F–5A típusú gépeket az öregedő F–86-ok leváltására. Összesen 92 darab A és 23 darab kétüléses B változat érkezett az országba. Az első alakulat, amit átfegyvereztek, a 443. taktikai vadászezred volt a Tajnan légibázison. Miután 1972-ben amerikai kérésre 48 gépet át kellett adniuk a délvietnami légierőnek, felgyorsult a modernebb E változat beszerzése. Az új típusból az első 28 példány 1975 májusában érkezett meg. 1986-ig összesen 336 darab F–5E/F állt szolgálatba Tajvanon. A Sivatagi Projekt, ahogy nevezték Tajvanon a titkos műveletet, 1979 márciusában kezdődött, amikor az arab állam hivatalosan is megkereste a szigetországot.

Az Egyesült Államok ekkorra megszakította a diplomáciai kapcsolatot Tajvannal, miután Peking több más nyugateurópai nemzettel együtt szorosabbra kezdte fűzni a barátságot. Így végül az arab állam lett Tajvan legnagyobb szövetségese. Csien Fu külügyminiszter-helyettes és Csen Hungcsüan légierőparancsnok-helyettes elutazott a Közel-Keletre, ahol a szaúdi légierő legfelsőbb vezetésével tárgyaltak, majd pár nappal később Csiang Csing-kuo, a Kínai Köztársaság elnöke személyesen engedélyezte a pilóták alkalmazását, ám a politikai helyzet okán a teljes feladatot szigorúan titkosnak minősítették. A tárgyalások során a két fél megegyezett, hogy a gépeket, a kiszolgálóberendezéseket, valamint a személyzet ellátását a szaúdi kormány biztosítja. A kontingens vezetését is az arab fél vállalja. A tajvani pilóták és műszakiak csoportja egy esztendőre érkezik Jemenbe, és a rotáció egy év után hazatér, az nem hosszabbítható meg. Amennyiben az ázsiai ország valamelyik emberével baleset történik vagy katonai akció során sebesül meg, akkor az azonnali biztonságos ellátásáért a szaúdi kormány a felelős, és ezért mindent meg kell tennie. Megegyeztek abban is, hogy a két fél minden év végén megújítja az egyezményt, ameddig szükségesnek látják.

Mivel Észak-Jemennel nem volt diplomáciai kapcsolata Tajvannak, első körben a légierő egyik magas beosztású emberét küldték oda, hamis szaúdi útlevéllel, hogy felvegye a kapcsolatot a helyi katonai vezetőkkel. Az első 80 fő, köztük 15 tiszt, ebből nyolc pilóta, 1979. április 3-án a China Airlines járatával érkezett meg a szaúdi Dhahran nemzetközi repülőtérre, ahonnan Taif városába vitték a csapatot akklimatizálódás céljából. A kontingens első parancsnoka Csen Meng-hszien alezredes volt. A szanaái nemzetközi repülőtér kiépítettsége rendkívül kezdetleges volt, a civil és a katonai gépek vegyesen használták. Egy javítóhangáron és egy nagyobb épületen kívül semmi más nem volt, még egy irányítótorony sem. Hogy alkalmas legyen a gépek és a személyzet fogadására, az irányítótorony létesítése és a pályafények kialakítása mellett legénységi körleteket, konyhát és étkezőt is kellett építeni. Az egész tervezést pakisztániak haj tották végre, és egy olasz építővállalat is részt vett a munkálatokban.

Már 1979 elején elkezdődtek a munkák, s július végére szinte mindennel készen voltak. Az első csoport végül április 26-án érkezett meg a fővárosba. Tizenkét F–5E együléses és négy F–5B kétüléses típusra festették fel a jemeni felségjelet. A gépek közül nyolc F–5E az egyiptomi légierőnek készült még 1978-ban, miután az Egyesült Államok engedélyezte a típus eladását, amit szintén a szaúdi kormány pénzelt volna. Az ötven F–5E/F gép körüli pénzügyi vita és az izraeli–egyiptomi békemegállapodás miatt Szaúd-Arábia felmondta a támogatást. A legyártott néhány gép végül így jutott Jemenbe. Szaúdi kérésre az amerikaiak egy SR–71-est is küldtek Jemen fölé március 16-án, légi fotózás céljából. A gép kora reggel szállt fel az angliai Mildenhall légibázisról, majd az Ibériai-félsziget megkerülésével és többszöri légi tankolással jutott el a Közel-Keletre. Tízórányi repülés után biztonságosan visszatértek Angliába, az elkészült fotókat a nemzetbiztonsági tanács kiválónak értékelte. 

A gépek összecsomagolva Szaúd-Arábiába érkeztek, majd ott rakták össze és repülték be őket. Az első négy gépet májusban vitték át Jemenbe, a maradékot pedig szeptemberben. A tajvani légierő tagjait hivatalosan is az észak-jemeni légierő 112. századába szervezték. A szeptember 26-ai nemzeti ünnep alkalmából szálltak fel először a pilóták, amikor is néhány gép gyémánt formációban, alacsonyan átrepült a főváros felett. A csapat elsődleges feladata légi járőrözés és a gépek karbantartása volt. Miután a repülőtéren elkészültek az épületekkel, elkezdték berendezni azokat. Egy hónappal később pedig már hazai ételt tudtak fogyasztani az étkezdében, ami sokat segített a morálon. A tajvani kontingens érkezésének napján a körletek még nem épültek meg, így a városban kaptak szállást, melyet nem hagyhattak el, és a helyszínt is szigorúan őrizték a helyi erők.

Jemeni F-5-ök. A közelebbi gép más festéséből megtudható, hogy Egyiptomnak készült:

A sok titkolózás ellenére a The Washington Post napilap május 28-án a következő címmel hozott le egy cikket: „Tajvaniakat szerződtetett Észak-Jemen, hogy amerikai vadászgépeket repüljenek.” A lap megírta, hogy a Carter-kormányzat adott át tizenkét F–5-ös gépet, amit a szaúdi vezetés pénzelt. Ezt a hírt anno a magyar sajtó is átvette. 1979. november 20-án a szaúdi mekkai nagymecsetet fegyveresek foglalták el. Többnapos tűzharc után többen megadták magukat a támadók közül, akiket végül kivégeztek. Mivel az egyik elkövetőről kiderült, hogy az észak-jemeni hadsereg tisztje volt, a szaúdi király rendkívül dühös lett, és felvetődött a támogatás teljes lemondása. Végül erre nem került sor, de Jemenben a feszültség jó pár hétig érezhető volt. A történet érdekessége, hogy a Szovjetunió mind északot, mind délt támogatta, aminek keretében észak negyven MiG–21-est és tizenöt Szu–22-est kapott az évek során. Az első tíz MiG 1979 szeptemberében érkezett az országba.

Teltek az évek, a csoportokat évente váltották, de harci cselekményekbe nem kerültek. Hamarosan a Northrop kérésére amerikai tanácsadók is érkeztek az országba. 1985-re a jemeni pilóták elég tapasztalatot szereztek a típusra, így onnantól kezdve tajvani pilóta nem is nagyon repült. Feladatuk így a karbantartásra és a műszaki berepülésre korlátozódott. A műszakiaknak azonban nem volt ilyen egyszerű dolguk. Bármit is tettek, a jemenieket nem sikerült olyan szintre képezni, hogy önállóan tudják végrehajtani a feladataikat. Ez a probléma csak a program vége felé kezdett megoldódni. Az első években komolyabb javításokat nem tudtak kivitelezni, a hibás alkatrészeket minden esetben Szaúd-Arábiába kellett átvinni, helyben csupán a cserét tudták elvégezni.

Az iraki–iráni háború idején ÉszakJemen Irakot támogatta, emiatt sokszor 24 órás készültséget kellett adni, de a gépek ezen idő alatt sem kerültek valós harci helyzetbe. 1990. május 22-én a két Jemen hivatalosan is egyesült. Ezen oknál fogva a katonai jelenlétre nem volt tovább szükség. A Sivatagi Projekt tizenegy év után megszűnt, ezalatt csaknem ezer fő járta meg az arab országot. 1990 júliusában végül a szaúdi kormány is megszakított minden diplomáciai kapcsolatot a Kínai Köztársasággal. Az F–5-ös gépek Jemenben maradtak, majd az egyesítés után a jemeni légierő részei lettek. A 2010-es évekre a gépek nagyjából fele volt már csak üzemképes. 2019-ben, a 40. évfordulón kiállítás nyílt Tajvanon a légierő hadtörténeti múzeumában, ahol a jemeni misszióról is láthatók fotók immár.

fotók forrása: Csu Zsujtan és Ceng Csiungje archív

A cikk nyomtatott változata az Aeromagazin 2022. májusi számában jelent meg.