Katonai témák, fotókkal kiegészítve

Haditechnika, földön, vízen, levegőben

Haditechnika, földön, vízen, levegőben

Augusztus 20 - Szolnok, Légi parádé

2021. augusztus 21. - Levente B.

Budapest után kora este is légi parádét tartottak Szolnokon augusztus 20-án, Szent István Napon. A programot ahogy az előző években is, a város Tisza feletti részén hajtották végre. Több ezren voltak kíváncsiak a látványosnak ígérkező égi műsorra, hisz 1 órán át lehetett megcsodálni a Honvédség, szolnoki alakulatának a technikáját. 

Ahogy reggel Budapesten, ugyanitt Szolnokon is megtréfálta a fotósokat az időjárás, mert a lemenő napot, egy hatalmas szürke felhőzet takarta el és csak a műsor végére, már a horizonton tudott a nap besegíteni az extra fénnyel. 

De ezen kisebb probléma ellenére lehetett élvezni minden percét az égi shownak. 

A nyitó kötelékben, élen három darab Zlin oktató gép:

_35b4935.jpg

A három gép mindegyike a Zlin-242L típusú oktatógép volt:

_35b4936.jpg

_35b4937.jpg

_35b4938.jpg

A folytatás...elől az orosz vasak, mögöttük a már nyugati, Airbus H145M helikopterek:

_35b4940.jpg

De előtte még a 101-es oldalszámú AS350 Écureuil (Mókus) helikopter érkezett be:

_35b4943.jpg

Mi-17 szállító helikopter:

_35b4946.jpg

Jobb kísérőben...

_35b4948.jpg

...és bal kísérőben is egy-egy Mi-24-es:

_35b4950.jpg

_35b4951.jpg

H145M-ek:

_35b4954.jpg

Összesen öt darab:

_35b4955.jpg

_35b4958.jpg

A szolnoki Tisza-híd és a felette elszálló helikopterek:

_35b4959.jpg

Egy Mi-24-es és a mögötte lévő H145M helikopterek:

_35b4961.jpg

_35b4964.jpg

Érkezik az AS350-es az egyéni bemutatóra:

_35b4969.jpg

_35b4976.jpg

_35b4988.jpg

_35b4991.jpg

A közönség figyeli a pilóta ügyességét:

_35b4996.jpg

_35b5000.jpg

_35b5014.jpg

_35b5020.jpg

_35b5027.jpg

_35b5036.jpg

_35b5042.jpg

_35b5048.jpg

_35b5053.jpg

_35b5077.jpg

_35b5093.jpg

_35b5105.jpg

_35b5114.jpg

_35b5140.jpg

_35b5160.jpg

A pár nappal korábbi egyik gyakorló napon készült videó:

A program után, a Mi-17-es immár valamivel magasabban, cél szalagokat dobnak ki belőle:

_35b5166.jpg

Még egy kör és egy kicsivel feljebb:

_35b5173.jpg

Ugrás:

_35b5184.jpg

_35b5189.jpg

Az ejtőernyősök egy-egy zászlót hoztak magukkal....itt az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis-nak a lobogója látható:

_35b5200.jpg

_35b5204.jpg

Az MH 2. vitéz Bertalan Árpád Különleges Rendeltetésű Dandár, akik szintén Szolnokon diszlokálnak:

_35b5211.jpg

Szolnok város:

_35b5216.jpg

Szolnoki Szakképzési Centrum:

_35b5221.jpg

A NATO zászlója:

_35b5226.jpg

És a végére Magyarország zászlója:

_35b5228.jpg

A forgószárnyas program folytatásában egy rövid power demo következett. Nyitó elemként, az egyik H145M, négy katonai búvárt vitt magával:

_35b5239.jpg

Akik a víz felett hagyták el a gépet:

_35b5246.jpg

_35b5248.jpg

_35b5255.jpg

Majd felderítésbe kezdtek:

_35b5261.jpg

És jelezték, hogy az ellenség egy elkötött hajóval igyekszik belopózni a jók területére:

_35b5275.jpg

_35b5296.jpg

Ekkor jött egy Mi-24-es, mely 12,7 mm-es géppuskájával tűz alá vette a hajót:

_35b5273.jpg

_35b5291.jpg

A tűz alá vétel egy másik lehetősége, a különleges alakulat mesterlövész katonái célzottan képesek leküzdeni az ellent a helikopterről:

_35b5304.jpg

_35b5311.jpg

_35b5308.jpg

_35b5315.jpg

_35b5318.jpg

Amíg a hajón lévők számát a levegőből csökkentették, megérkezett a vízen az ellencsapás:

_35b5332.jpg

_35b5339.jpg

Helikopter fent, a katonák lent a vízen:

_35b5342.jpg

"Kérünk engedélyt a fedélzetre lépni":

_35b5343.jpg

A harcihelikopter továbbra is fedezetet ad:

_35b5363.jpg

Egy súlyos sérültet jelentett a támadás vezetője, aki gyors segítséget kért. A H145M másik képesség bemutatójára ekkor került sor, egy kutató-mentő változat érkezett, mely a gép oldalában lévő csörlővel emelte ki a szcénárió sérültjét:

_35b5371.jpg

_35b5392.jpg

Nem veszélytelen mutatvány:

_35b5405.jpg

A búvár felderítőket sem hagyták hátra:

_35b5438.jpg

_35b5443.jpg

_35b5450.jpg

_35b5452.jpg

A tűz fedezetet adó 24-es is távozott:

_35b5460.jpg

A pár nappal korábbi egyik gyakorló napon készült videó:

De jött egy másik:

_35b5470.jpg

_35b5490.jpg

Mely saját, szóló dinamikus programját repülte le:

_35b5494.jpg

_35b5507.jpg

_35b5512.jpg

_35b5519.jpg

_35b5523.jpg

_35b5537.jpg

_35b5545.jpg

És ekkor kezdett el a Nap fénye már alacsonyan bevilágítani a Tisza fölé:

_35b5548.jpg

_35b5553.jpg

_35b5560.jpg

_35b5564.jpg

_35b5566.jpg

_35b5571.jpg

_35b5578.jpg

_35b5590.jpg

_35b5593.jpg

_35b5603.jpg

_35b5604.jpg

_35b5630.jpg

_35b5637.jpg

_35b5639.jpg

_35b5664.jpg

A Hind elegánsan távozik:

_35b5676.jpg

A pár nappal korábbi egyik gyakorló napon készült videó:

És jött a H145M:

_35b5684.jpg

_35b5693.jpg

_35b5712.jpg

_35b5728.jpg

_35b5729.jpg

_35b5740.jpg

_35b5746.jpg

_35b5757.jpg

_35b5760.jpg

_35b5765.jpg

_35b5786.jpg

_35b5790.jpg

_35b5805.jpg

_35b5809.jpg

_35b5827.jpg

_35b5835.jpg

_35b5841.jpg

_35b5861.jpg

_35b5868.jpg

A pár nappal korábbi egyik gyakorló napon készült videó:

A képen látható úriember Georges Alauzet, az Airbus oktató pilótája. Az elmúlt 2 évben ő segítette itthon a magyarok átképzését a H145M típusra. Ezen a napon búcsúzott Magyarországtól, mert szeptembertől Thaiföldön folytatja munkáját: 

_35b5899.jpg

_35b5909.jpg

Dr. Koller József dandártábornok, a bázis parancsnoka is búcsúztatta:

_35b5914.jpg

És a zárás, méghozzá arany pompában:

_35b5921.jpg

Öt darab H145M:

_35b5926.jpg

_35b5932.jpg

_35b5936.jpg

_35b5940.jpg

_35b5943.jpg

_35b5947.jpg

A közönség megtapsolja a látottakat:

_35b5949.jpg

_35b5951.jpg

_35b5957.jpg

Négy gép a képen, egy az objektív szűkössége miatt lemaradt:

_35b5959.jpg

_35b5969.jpg

_35b5973.jpg

_35b5978.jpg

_35b5980.jpg

_35b5983.jpg

És ez volt 2021-ben a szolnoki augusztusi program a levegőben, a vízen és a földön. Az állománynak gratuláció a sikeres és látványos programért. Jövőre ugyanitt!

süti beállítások módosítása