Katonai témák, fotókkal kiegészítve

Haditechnika, földön, vízen, levegőben

Haditechnika, földön, vízen, levegőben

Skyranger az új hatásos légvédelem

2021. március 04. - Levente B.

A Rheinmetall AG európai védelmi vállalkozás március elején mutatta be legújabb fejlesztését, a Skyranger 30 nevű légvédelmi fegyvert. A Skyranger egy mobil földi légvédelmi (GBAD) rendszer, amely bevethető kis és közeli hatótávolságon lévő légi és földi célok ellen.

210303_b_handout_defence_talks_skyranger_30-4.jpg

A Hegyi-karabahi háború a vezető védelmi ipar számára megmutatta a drónok hatásosságát. Bár korábban a kelet-ukrajnai háborúban is használták ezen eszközöket, 2020-ban került sor széles körben sikeres bevetésekre, amit az egész világ láthatott. A felderítő drónok által összegyűjtött hírszerzési adatok, az UCAV drónok, melyek fegyverek szállítására is alkalmasak. Ezen utóbbi kategóriában egyre kisebb járművek kezdtek megjelenni az évek előrehaladtával melyet az azeri erők mellett a törökök is alkalmazni kezdtek Szíriában. És persze ott a másik veszély forrás az öngyilkos drón kategória.
Ezek meghatározóak voltak abban, hogy a konfliktus igen hamar véget ért. A Rheinmetall számára világossá vált, hogy a légvédelem fejlesztésében továbbra is van potenciál és vannak hézagok melyeket át kell hidalni.
Nemsokkal a Hegyi-karabahi háború után egy jelentés íródott a Német Védelmi Minisztériumtól, amely azt vizsgálta, hogy hasonló konfliktus esetén a német védelem ugyanúgy képtelen lenne válaszolni a drónok keltette veszélyekre. Ezen konfliktus példák mellett, pedig továbbra sem elvetendő a szimmetrikus hadviselés mint létező veszélyforrás a jövőre nézve. Mely tartalmazhat szuperszonikus cirkáló rakétákat, precíziós irányított fegyvereket, ballisztikus rakétákat és modern elektronikus felderítő és zavaró rendszereket. 

Maga a Skyranger torony súlya 2-2,5 tonna. A vevő fél így könnyű döntési helyzetben van milyen platformra szeretné felrakni és így akár lehetőség van 6x6 gumikerekes jármű igénybevételére is. 

A Skyranger 30 szerelhető gumikerekes és lánctalpas változatra:

210303_b_handout_defence_talks_skyranger_30-20.jpg

A NATO, illetve nyugati országok többsége a Hidegháború után kivonták mobil közel légvédelmi eszközeiket, nyitva hagyva azt a rést amit ezen eszközök betöltöttek. Ezen hiányosságok napjainkra felismerésre kerültek és a Skyranger erre ad választ.

A járműnek fontos a célt felderíteni. Éppen ezért egy fázisvezérelt S-sávú centiméteres felderítő radar került fel, melynek tesztelése szintén márciusban kezdődött meg drónok és más hasonló méretű kicsi légi eszközökkel szemben. A radart a toronyba építették be, összesen 5 db van belőle mely képes 360 fokban felderíteni 20 kilométeres távon repülő célokat. 

Opcionális lehetőségként van mód egy X-sávú radar felszerelésére.  

A Skyranger-nek saját beépített lokátorja keresheti a célt vagy képes más állomásokról az adatokat bekérni:

sr_42d0211-027freigwm.jpg

Minden aktív rendszer mint pl. egy radar kisugároz. Ezért fontosnak látták a fejlesztők hozzá adni egy passzív védelmi eszközt is. Ez a FIRST (Fast InfraRed Search and Track), ami egy passzív infravörös felderítő szerkezet. 

A cél észlelése után, a követés és az azonosítás szükséges. Erre van egy elektro-optikai szenzor. Mely egy hő kamerát, egy TV kamerát és két lézeres távmérőt foglal magába. Egy rendkívül széles tesztelési fázis során, a rendszer tökéletesen működött többfajta veszélyforrással szemben.

210303_b_handout_defence_talks_skyranger_30-21.jpg

A fő fegyver egy 30 mm-es NATO standard fegyver, mely korábban a svéd SAAB Viggen gépében volt beépítve és az Oerlikon gyártott. Intenzív tesztelések bizonyították, hogy igen potens fegyver. Képes 16 darabos gyors lövést leadni 1 másodperc alatt, mely során mindegyik lőszer a fegyver cső elhagyása során programozásra kerül. A programozásban a cél repülési adatai kerülnek be, ezzel "okosítva" a lőszert. 
A fő kulcs az volt a fegyver kiválasztásban, hogy szükség volt egy gyors sorozatra képes eszközre, mely biztosíthatta a találatot és emellett magas helyszögben való lövésre is volt lehetőség. A toronyba épített fegyver 85 fokos helyszög lehetőséged ad gyorsan mozgó, fürge légi célok ellen is.

Van még lehetőség egy koaxiális kisebb kaliberű fegyver beépítésére, melyet opcionálisan a vevő dönti el ez milyen változat legyen. 
A fő fegyverhez 250 db lőszer javadalmazás van. Bár a torony távvezérelt, a tervezés során egy búvónyílást építettek be. A parancsnoknak így van lehetősége, hogy saját maga kitekintsen a harctérre, de egyben van lehetőség ezen nyíláson keresztül a lőszer betárazására vagy veszély esetén a jármű elhagyására.
A 30 mm-es lőszerben apró wolfram repeszek vannak melyek a cél elé szóródnak szét. Minden egyes lőszer 200 grammnyi repesszel (160 db) képes a célt leküzdeni. 

sr_42d0211-037wm.jpg

sr_42d0211-031wm.jpg

A Rheinmetall ROSY (Rapid Obscuring System) nevű 40 mm-es ködgránát-vető rendszer, szintén a jármű védelmére szolgál. A ROSY által fejlesztet köd/füst képes hatékony védelemre még a lézeres és az infravörös irányító rendszerrel rendelkező páncéltörő rakéták ellen. 2x9 darab található. 

sr_42d0211-004wm.jpg

A torony súlycsökkentésének köszönhetően a Skyranger toronyra meg lett a lehetőség a föld-levegő rakéta rendszernek. A gépágyú és a rövid hatótávolságú rakéta nagyon jól képes kiegészíteni egymást. Míg a 30 mm-es fegyver 3 km-en lévő célok leküzdésére is alkalmas, a rakéta 2-8 km között képes dolgozni, ezzel egy kiváló hibrid jön létre. 

Jelenleg is tárgyalás van különböző gyártókkal, hogy lézeres vezérlésű illetve "lődd kis és felejtsd el" típusú infravörös rakéta is integrálva legyen. Az Egyesült Arab Emírségek-beli HALCON céggel jelenleg is folynak a tárgyalások a SkyKnight típusú fegyver integrációjáról. 

Az első próba lövészetre idén sorra kerülhet. A technológiai készültségi szint 4-5 év. 

sr_42d0211-032wm.jpg

Itt érdemes megemlíteni, hogy a Lynx gyártása pár éven belül hazai környezetben fog megkezdődni, illetve a Magyar Honvédség 218 darabot rendelt belőle 2020 szeptemberében. A különböző változatokkal kapcsolatos részletek nem ismertek, de a potenciál benne van, hogy némely akár az esetleges Skyranger toronnyal lesz felszerelve. 

Lynx demo a bakonyi gyakorlótéren (szerző felvétele):

_35b2590.jpg

Fotók és információk a Rheinmetall AG online prezentációjából vannak, melyre a blog szerzője meghívást kapott. 

süti beállítások módosítása