Katonai témák, fotókkal kiegészítve

Haditechnika, földön, vízen, levegőben

Haditechnika, földön, vízen, levegőben

Brave Warrior 2020

2020. szeptember 26. - Levente B.

Lezajlott a Brave Warrior 2020 nemzetközi gyakorlat. A magyar, amerikai, szlovák és román részvétellel végrehajtott gyakorlat zárónapján, csupán a magyar fél mozzanatait láthattuk, a többi nemzet nem mutatta meg magát, még statikus bemutatón se, pedig érdekes lett volna a szlovák BMP-1-eket megnézni, főleg úgy hogy jelen volt a német Rhenmetall Lynx (Hiúz) páncélozott gyalogsági harcjárműve, mely pont a BMP-k által keltett űrt hivatottak kitölteni. 

_mg_5656.jpg

_35b2416.jpg

_35b2478.jpg

Az alap történet szerint, az ellenség betör a védett területre. A védelem, lassú visszavonulással rákényszeríti az ellenséget, hogy az kövesse, melynek lényege, hogy a védelem jobb pozícióban tudja folytatni a védekezést. A bemutató során BTR-80-as keresek páncélozott szállító harcjárművek és a T-72-es harckocsik vették fel a harcot a támadó ellenséggel szemben. 

A levegőben két darab Mi-24P harcihelikopter adott tűztámogatást 30 mm-es gépágyúikkal.

Kezdetnek a tűzérosztály tarackjai sorozták meg a közelgő ellenséget:

_35b2389.jpg

_35b2393.jpg

_35b2400.jpg

T-72-es harckocsik tűzmegnyitása során keltett porfelhő:

_35b2404.jpg

_35b2405.jpg

A célpontok megsemmisülése is szabad szemmel láthatóak voltak:

_35b2416.jpg

Mi-24-ek érkeznek, ugró manőverből támadnak a célpontokra:

_35b2430.jpg

A kép jobb oldalán telitalálatot kapott célpont borul lángba:

_35b2443.jpg

_35b2455.jpg

A lőtér felett időnként ilyen füst pamacsok jelentek meg. Ez bizony a T-72-es által kilőtt 125 mm-es lőszerek időzítője volt, melyek automatikusan működésbe léptek egy meghatározott rövid idő után, ezzel megakadályozva, hogy a kijelölt lőtéri területen kívül essenek le a lövedékek:

_35b2466.jpg

Mi-24-ek második bejövetele:

_35b2474.jpg

_35b2480.jpg

_35b2481.jpg

_35b2483.jpg

_35b2487.jpg

_35b2491.jpg

_35b2493.jpg

_35b2502.jpg

Újabb céltárgy megsemmisülése:

_35b2507.jpg

A kép érdekessége a jobb oldalon, a lőtér felett, a fent említett időzítő által megsemmisített 125-mm-es lövedék:

_35b2513.jpg

A lassú menetben hátravonuló harckocsikhoz további BTR-ek csatlakoznak:

_35b2519.jpg

A BTR szakasz védelmi pozíciót vesz fel:

_35b2527.jpg

_35b2531.jpg

BTR torkolattűz:

_35b2557.jpg

Lövész raj, statikus bemutató. A sátorban ismertetett felszerelések már a jövőt mutatják, jobban mondva a jelent hisz elkezdődött. A Honvédség lövész katonái hamarosan a fotókon látható fegyvereket és egyenruhát fogják kapni:

_mg_5586.jpg

_mg_5640.jpg

M240 géppuska és a M249 könnyű géppuska. Ezek fogják a PKM-et váltani:

_mg_5587.jpg

A M249-es oldalán egy AN/PEQ-15 Infravörös Lézer Pointer. Képes a látható és az infravörös tartományban is fényt kibocsájtani. A tetején egy M145-ös célzó optika, mely 3.4-es nagyítást produkál:

_mg_5646.jpg

CZ Bren 2 karabély, 30-as tárral:

_mg_5577.jpg

Az elülső markolat szétnyitható és állványként funkcionálhat, biztosítva a pontosabb célzást:

_mg_5576.jpg

Egy érdekesség, a katona kezében látható kis tablet. A szerkezet a Harris által gyártott könnyű RF-3590 Ruggedized Tablet - Masszív Tablet - mely nagy teljesítményű felhasználási és számítási képességet biztosít kezelőjének. Megbízható, okostelefon-szerű felhasználói alkalmazást nyújt szélsőséges környezetekben. Használható taktikai adatbázis hozzáférésekhez, teljes körű IRS (Intelligence, Surveillance, Reconnaissance) videókhoz és valós helyzetfelismerési adatokhoz. Közvetlenül integrálható taktikai szélessávú hálózatokkal, a valós idejű információk megosztásához a csatatereken. 

  • Beépített GPS, BT, WIFI, 4G LTE cella antennák.
  • 7 inches napfényben egyaránt jól olvasható képernyő.
  • Képernyője működik érintőceruzával illetve kesztyűben is használható. 
  • Beépített digitális iránytű, barometrikus nyomásmérő, hőmérséklet kijelző.

A bal oldali TV monitoron, valós képet mutat az eszköz kamerája a jelen lévő érdeklődőkről. Eme lehetőség kihasználásával, a kommunikáció mellett a kezelő valós időben tud a helyszínről a döntéshozók vagy egy másik RF-3590 kezelő felé adatokat továbbítani az adott helyszínről. A betáplált térkép segítségével,  pedig folyamatosan lehet frissíteni a terepen változó személyek, alakulatok pozícióját vagy éppen jelölni lehet épületeket, célokat rajta. 

_mg_5580.jpg

A tablet kezelőjének felszerelése:

_mg_5643.jpg

NVG szemüveg:

_mg_5644.jpg

CZ Scorpion Evo 3 A1 géppisztoly a bal oldalon egy 30-as tárral, mellett pedig a CZ P-09 pisztoly:

_mg_5653.jpg

Carl Gustaf hátrasiklás nélküli löveg, hordozható 84 mm-es fegyver:

_mg_5616.jpg

Kezelő és töltő együtt:

_mg_5626.jpg

Ez azért kerül ide, hogy tudjuk kiknek köszönni, hogy a sok kérdéseket elviselték:

_mg_5651.jpg

Videó formátumban az esemény:

És ami még szintén ide tartozik.  

Helikopterektől és vadászgépektől is hangos volt a lőtér - mint fentebb látható volt, sok egyéb mellett is persze - szeptember közepétől. A Brave Warrior 2020 gyakorlat fő attrakciója a szárazföldön történt, amire fel lett fűzve sok egyéb apró kisebb mozzanat is. A látványosabb elemek talán a levegőben voltak, amit bárki szabad szemmel láthatott, akár a környező településekről is. Tehát volt miért kinézni. 

Az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis, "Phoenix" - a mitikus tűzmadár - harcihelikopter zászlóaljának négy darab Mi-24-es helikoptere települt át, hogy éles lövészet mellett Brave Warrior feladatait támogassa. A forgószárnyasok mellett az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis technikája is részt vett. 

Egy Mi-24P géppár Veszprémtől keletre:

_35b2292.jpg

_35b2314.jpg

A két gép, olykor szoros kötelékben, vagy külön-külön repültek, néha eltűntek a lőtér felett, keresve tán a célokat:

_35b2305.jpg

Fák között rejtőzve:

_35b2325.jpg

Több napon is az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis JAS 39 Gripen típusú gépei cikáztak az égen. A gépek 27 mm-es, Mauser BK-27 gépágyúival sorozták meg a lőteret. A Gripen 120 darab lőszert képes egy felszállással elvinni, a feladattól függően nem mindig viszik a teljes javadalmazást. Már jó ideje bombavetésre is alkalmasak a gépek - ahogy ezt itthon és külföldön is megtették már - itt viszont maradtak a gépágyúnál. 

_35b2332-2.jpg

_35b2346.jpg

Az egész lövészetnek igazán egy videó ad élvezeti faktort. A mozgóképen is szépen látszik a gépágyú keltette füst pamacsok látványa, illetve a rövid sorozat itt vehető ki igazán:

 Itt már esti szürkületben egy másik gép. A nyomjelző lövedékek fényei mellett a becsapódás pillanatai is kivehetőek az utolsó rácsapásnál:

Egy szürkületi fotó korábbról:

_mg_7179.jpg

Volt még nappali fényeknél egy érdekes mozzanat. Olykor az egyik Mi-24-es helikopter nyitott deszanttérrel repült, az ajtóban katonák. Mint később megírták "helikopterről végrehajtott éleslövészeten vettek részt a napokban a magyar és szlovák különleges műveleti katonák a kőröshegyi lőtéren":

_35b2375.jpg

_35b2379.jpg

A nap igazi fénypontja a harcihelikopterek éjszakai lövészete volt. A Mi-24P egy db fixen felszerelt, 30 mm-es gépágyúval van felszerelve. A GSh-30-2K típusú, ikercsövű fegyver képes rövid és gyors sorozatokat is leadni. Előbbivel 300-400 lövést lehet leadni percenként, mely sokkal pontosabb célzást is von maga után, mivel kisebb a visszarugó erő. A gyors sorozattal már 2000 feletti a lövés / perc, viszont az előbb említett dolog miatt nem mindig szokták használni, a gép ilyenkor enyhe bólintásba kezd sorozatlövés közben. 

A személyzet NVG-el (éjjellátó szemüveg) repül, ami sok mindenben segít a földi célok megsemmisítésében és azonosításában, főleg ha JTAC is jelen van. Mivel a szemüveg torzít és ráadásul szűkebb látóteret biztosít, ezért hozzá kell szokni az embernek. 

Két fotó egy korábbi lövészetről:

_mg_7290.jpg

_mg_3516.jpg

Ismétlésként, meg mivel nem látszódtak máskor, az amerikai zászlóalj technikája nemsokkal az érkezés után:

süti beállítások módosítása