Március 16-án döntöttek arról, hogy aznap éjféltől a Koronavírus járvány miatt, lezárják az ország határait a személyforgalom elől, ebbe a döntésbe bele tartozik az összes hazai repülőtér mely nemzetközi forgalmat is bonyolít, és azon belül is a személy forgalom fog erősen korlátozódni.
Remélhetőleg csak néhány hétig kell majd eme zárást fenntartani. Alant pár fotó amelyeket Budapesten készítettem ebben az évben két külön alkalommal. Egy darabig nem nagyon lesz majd mit fotózni, bár cargo forgalom az állítólag zavartalan lesz.
UPDATE: Nem zár be a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér – közölte a Budapest Airport kedden. Mint írják, a repülőteret továbbra is használhatják külföldi és magyar állampolgárok egyaránt.
Az első részben egy február eleji nap fotói, rögtön elsőnek az Aeroflot orosz légitársaság Airbus A320 típusú gépe érkezik Moszkvából:
Az Emirates légitársaság az Egyesült Arab Emírségekben található Dubaj hivatalos nemzetközi légitársaságának, Boeing 777-300ER típusú gépe, a Dubaj Expo reklám festésével:
A Brussels Airlines, Airbus A319-111-es gépe, februárban volt 14 éves:
Lengyel lajstromban ez a Ryanair Boeing 737-8AS. A Ryanair Sun (ma már Buzz) 2018 áprilisában lezdte meg a működését:
Még egy Boeing 737-8AS, de Írországi lajstrommal:
Egy Airbus A320-232-as British Airways színekben. A gép 17 éve repül a kék-fehér-piros színekben:
A lengyel nemzeti légitársaság legtöbbszőr egy ilyen Bombardier DHC-8-402Q géppel repüli a Budapest-Varsó-Budapest járatot:
Egy másik cég a Perzsa-öbölből. A Qatar Airways Airbus A330-202-a:
Már volt egy Airbus A319-112-es, itt Lufthansa színekben:
Az easyJet fapados légitársaság idén ünnepli majd ősszel, hogy 25 éve kezdte meg az utasok szállítását Európában. Itt egy német lajstrommal rendelkező Airbus A320-214-asuk érkezik:
Az Eurowings is német kötődésű, ez is egy Airbus A320-214:
A holland KLM légi cég, Boeing 737-8K2-as típusú gépe, egy extra 100 éves matricával. 2019-ben a légitársaság ünnepelte a 100-ik évfordulóját:
Ugyanúgy Boeing és 737 de 8F2-as alváltozat és persze Turkish Airlines színekben:
Még két Ryanair Boeing gép:
A lengyel LOT Embraer ERJ-190 géppel Budapest-London-Budapest járatot teljesíti. Magyarországról korábban kevésbé elérhető London City repülőtérre vitte az utasokat:
Lufthansa Airbus A320-271N. A típus az Airbus Neo változata, mely olyan típusú hajtóművekkel van felszerelve, amellyel utanként 15-20% üzemanyagot lehet spórolni. A gép alig pár hónapos a fotó készítésének napján:
WizzAir kavalkád...itt elsőre ez az alig három éves Airbus A320-232:
Friss és ropogós...egy új gép - alig 1 hónapos a fotó készítésének napján, Airbus A321-271NX:
Itt még a lila szín is dominál...Airbus A320-232:
Airbus A320-232-as gép, közeledve az ötödik évhez:
Még egy friss Neo...ez a Airbus A321-271NX már tavaly nyáron kijött a gyárból:
Még egy 2019-es nyári születésű Airbus Neo:
Piros orrú Neo….ő már közeledik az első születésnapjához:
Ez a Airbus A320-232 már 11 éves elmúlt, rajta is a lila és rózsaszín dominál inkább:
A WizzAir 100-ik gépe, a HA-LTD Airbus A321-231-as lett:
És egy január eleji fotó csomag....EgypAir színekben egy Airbus A220-300-as:
A Lufthansa Airbus A320-271N gépe, még a pár évvel ezelőtti festéssel:
Norwegian Air Shuttle cég Boeing 737-86J típusú gépe. A Norwegian jellegzetessége, hogy történelmi személyiségek arcképeivel látja el a gépeit. Lásd itt, Helmer Hanssen fényképe látható. Ő az 1900-as évek elején lett ismert amikor is több alkalommal csatlakozott Roald Amundsen északi sarki expedícióihoz:
Egy kevésbé ismert cég. A lengyel Enter Air idén áprilisban lesz, hogy 0 éve kezdte el a működését. Ez a Boeing 737-8Q8-as, már elmúlt 12 éves de több gazdája is volt:
A WizzAir első Neo kategóriás Airbus A321-271NX-as gépe, a HA-LVA:
A svájci Helvetic Airways, Embraer E190-E2 típusú gépe:
A török fapados cég, a Pegasus Boeing 737-8GJ-asa:
Régen ez a Airbus A320-232 gép reklámozta a budapesti olimpiát egy különleges festéssel:
Ez a Embraer ERJ-190STD szintén a londoni útról tér haza Budapestre:
Korban az egyik legidősebb ez a Airbus A319-111-es...2004 óta szeli az égboltot spanyol színekben:
Dominál a lila-rózsaszín kombó és még fehér is a nózija....Airbus A320-232-as érkezik:
Ryanair Boeing zárás a végére:
Az Air France Airbus A321-212-asa még az Iberia-t is üti....ez a gép 22 éve van szolgálatban: