Katonai témák, fotókkal kiegészítve

Haditechnika, földön, vízen, levegőben

Haditechnika, földön, vízen, levegőben

A 2020. évi tervezett határátlépéssel járó csapatmozgások jegyzéke

2019. december 31. - Levente B.

A M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y • 2019. évi 198. számában megjelent a 2020. évi tervezett határátlépéssel járó csapatmozgások jegyzékét. Ahogy írják:

Az 1. melléklet 1. és 2. táblázatában foglalt, külföldön tartott gyakorlatok esetében az engedély a Magyar Honvédség gyakorlaton való részvételének, a gyakorlaton részt vevő külföldi fegyveres erők államhatáron való átlépésének és az ország területén történő átvonulásának, illetve átrepülésének engedélyezését is jelenti, ha az engedélyezés feltételei egyébként fennállnak.

A Magyar Honvédség részvételével tervezett, külföldi fegyveres erők átvonulásával is járó NATO/EU gyakorlatok és kiképzési rendezvények. Pár fontosabb, és nagyobb létszámú gyakorlatot kiemeltem. 

mk_19_198-46.jpg

_mg_7024.jpg

A lenti táblázatból kiemelhető: a JACKAL CAVE nemzetközi különleges műveleti gyakorlat, mely a hazai MH 2. vitéz Bertalan Árpád Különleges Rendeltetésű Dandár mellett elsősorban amerikai részvételt prognosztizál. Két "repülős" gyakorlat is megtalálható, a NATO Tiger Meet és a SWIFT BLADE. Előbbin az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis állománya vesz részt, a portugáliai Beja repülőbázison májusban, utóbbin pedig az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis, Hollandiában vesz részt az áprilisi hónapban. A felsorolásban még egy gyakorlat a szolnoki alakulat részvételével, a Szlovéniában évente megrendeződő ADRIATIC STRIKE több nemzeti JTAC (Joint Terminal Attack Controller) gyakorlat. 

mk_19_198-47.jpg

_mg_0483.jpg

Az MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred részére lesz lehetőség Mistral éleslövészetre, a létszám is erre enged következtetni, ám úgy tűnik elsőre nem a TOBRUQ LEGACY többnemzeti légvédelmi gyakorlat keretében lesz ez. Ezúttal Litvániában kerül megrendezésre. Szintén a Légierő Haderőnemhez köthető lesz a Combined Joint Personel Recovery Standardization Course, amelynek helyszíne még nincsen kijelölve. Nálunk 2015-ben volt ez megtartva Pápán. 

mk_19_198-48.jpg

Az AMPLE STRIKE légi harcászati gyakorlat létszáma engedhet következtetni arra, hogy ismét légi technikával lesz jelen a szolnoki bázis. 

mk_19_198-49.jpg

A BRAVE WARRIOR mára a Honvédség egyik legjelentősebb hadgyakorlata. Idén a gyakorlaton az MH 5. Bocskai István Lövészdandár, valamint a horvát és szlovák külföldi egységek mellett az MH 25. Klapka György Lövészdandár, az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis és az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis állománya és technikája vett részt. Ez volt mellesleg az első nemzetközi gyakorlat idén, ahol a Gripenek bombát dobtak. Lesz ismét amerikai "átvonulás", lásd USAREUR gyakorlat sorozat. Az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred pedig hazai körülmények között, minden bizonnyal szerbiai kollégákkal az IRON CAT gyakorlaton bővítheti tudását. 

mk_19_198-50.jpg

_35b7670.jpg

Folytatódik a németországi helikopteres kiképzések Donauwörthben, és elkezdődik a SAMOC rendszerre is, azaz Surface-to-Air Missile Operations Center, föld-levegő rakéta operatív központ. Lesz ismételten AIR WOLF HUNTING kutató-mentő gyakorlat. De innen kiemelkedik az olasz-magyar helikopteres (levegő-föld) és ahogy írják éles lövészettel egybekötött nemzetközi gyakorlat. A létszám igen nagy 500 fő, ez persze lehet más alakulatok bevonásával történik majd. Ott van még egy helikopteres gyakorlat a listában, a részt vevő nemzetek (amerikai-görög) pedig akár azt is jelentheti hogy Apache helikopteres részvétel is lehetséges. A helyszín még nem ismert. 

mk_19_198-51.jpg

mk_19_198-52.jpg

süti beállítások módosítása