Katonai témák, fotókkal kiegészítve

Haditechnika, földön, vízen, levegőben

Haditechnika, földön, vízen, levegőben

Augusztus 20 - Légi díszelgés Budapest felett

2019. augusztus 20. - Levente B.

Augusztus 20-án az államalapítás és az államalapító I. István király emlékének napján a Magyar Honvédség két aviatikai alakulata az MH 86. Szolnok Helikopter Bázis és az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis, látványos kötelékekkel, áthúzásokkal és dinamikus bemutatókkal mutatták meg magukat a közönségnek a Duna feletti részen, Budapesten. 

A rendszerben lévő típusok mellett a jövő generációi is megmutatkoztak, igaz még külföldi színekben, de ezekről lejjebb olvasható majd. 

_35b2446.jpg

_35b2459.jpg

_35b2526.jpg

A nyitó kötelék, egy AS350 Écureuil (Mókus) típusú helikopter, oldalt két Zlin 242L típusú kiképző gép:

_35b2423.jpg

Az AS350 korábban a Légimentők szolgálatában volt, 2016-ban került át a Honvédséghez:

_35b2426.jpg

_35b2427.jpg

Második kötelék, az élen az idén 50 éves típus a Mi-8-as helikopter, két oldalt szintén kiképzésre használt négyüléses Zlin 143 LSi:

_35b2430.jpg

_35b2432.jpg

_35b2435.jpg

_35b2436.jpg

_35b2437.jpg

_35b2438.jpg

Harmadik kötelék, három db Mi-17-es helikopter:

_35b2440.jpg

_35b2443.jpg

_35b2445.jpg

_35b2446.jpg

_35b2447.jpg

_35b2451.jpg

Negyedik kötelék, 2 db Mi-24P harcihelikopter:

_35b2456.jpg

_35b2459.jpg

_35b2460.jpg

Ötödik kötelék, ismét 2 db Mi-24P:

_35b2462.jpg

_35b2465.jpg

_35b2468.jpg

Két Mi-17-es, a Budai-hegyek fölött:

_35b2469.jpg

Az említett jövő...élen egy szlovén AS532-es szállító helikopter, a kép alján pedig egy német H145M. A két típus fogja váltani a jövőben az orosz típusú helikoptereket. A H145M első két példánya 2019 őszén érkezik, az AS532-esnek egy modernebb változata a H225M pedig 2023 környékén érkezhet tervezetten:

_35b2471.jpg

A ma már Airbus Helicopters, korábban Eurocopter gyár H215M típusú szállító gépe, szlovén színekben. Magyarország által vásárolt H225M, jelen pillanatban csak Franciaországban van rendszerben, ezért jött "pótlásként" egy Cougar:

_35b2473.jpg

_35b2474.jpg

A németek két H145M-el voltak jelen. A típus, kutató-mentő és könnyű csapatszállító verzióban fog üzemelni, de a HForce nevű fegyverrendszernek köszönhetően, géppuska/gépágyú illetve nem irányított és lézeres irányítású rakétákkal lehet majd felszerelni:

_35b2476.jpg

_35b2477.jpg

_35b2478.jpg

_35b2480.jpg

Az elnyűhetetlen igásló! Az Antonov An-26-os már 45 éve szolgál Magyarországon, az úgynevezett "rámpás" teherszállító kategóriában ez a típus is leváltásra kerül hamarosan:

_35b2489.jpg

_35b2492.jpg

A két Airbus A319-es közül az egyik. Külföldi missziók kiszolgálására sokkal gazdaságosabb és előnyösebb mint az An-26-os: 

_35b2498.jpg

_35b2501.jpg

A második Airbus:

_35b2511.jpg

_35b2515.jpg

Egy falcon 7x. A típussal a tengerentúlra is el lehet jutni, főleg katonai diplomáciai utakra használják:

_35b2521.jpg

_35b2523.jpg

Látványos bejövetel. A Légierő haderőnem JAS 39 Gripen típusú gépei, infracsapdák szórása közben jöttek be a Duna fölé:

_35b2524.jpg

_35b2526.jpg

_35b2528.jpg

_35b2531.jpg

A három Gripen után, újabb kettő, szintén infracsapdázással köszöntötte az országot augusztus 20-a alkalmával:

_35b2535.jpg

A gépek szárnyvégein két-két Sidewinder rakéta látható, ezek szerint a készültségi szolgálat gyakorló riasztással emelkedett a magasba és jött el Budapestre:

_35b2537.jpg

_35b2538.jpg

_35b2539.jpg

_35b2543.jpg

Néhány perc után egy ötös kötelékre álltak össze:

_35b2546.jpg

_35b2547.jpg

Látványos balra kiválással és nagy hangrobajjal távoztak vissza bázisukra:

_35b2549.jpg

_35b2550.jpg

Egyéni bemutatókkal folytatódott a sor, kezdte az AS350-es:

_35b2556.jpg

_35b2565.jpg

_35b2576.jpg

_35b2592.jpg

_35b2601.jpg

_35b2619.jpg

_35b2630.jpg

_35b2641.jpg

_35b2648.jpg

_35b2654.jpg

_35b2658.jpg

_35b2662.jpg

_35b2673.jpg

_35b2684.jpg

Majd folytatta a sort a Mi-24P:

_35b2695.jpg

_35b2699.jpg

_35b2705.jpg

_35b2710.jpg

_35b2712.jpg

_35b2714.jpg

_35b2720.jpg

_35b2731.jpg

_35b2734.jpg

_35b2737.jpg

_35b2753.jpg

_35b2761.jpg

_35b2765.jpg

_35b2772.jpg

_35b2778.jpg

_35b2786.jpg

_35b2792.jpg

_35b2795.jpg

_35b2822.jpg

_35b2824.jpg

_35b2846.jpg

_35b2848.jpg

_35b2860.jpg

_35b2863.jpg

_35b2875.jpg

_35b2878.jpg

_35b2879.jpg

És zárta a sort a Mi-17-es szállító:

_35b2909.jpg

_35b2924.jpg

_35b2926.jpg

_35b2934.jpg

_35b2941.jpg

_35b2952.jpg

_35b2954.jpg

_35b2969.jpg

_35b2975.jpg

_35b2986.jpg

_35b2998.jpg

_35b3005.jpg

_35b3020.jpg

_35b3027.jpg

_35b3030.jpg

_35b3036.jpg

_35b3052.jpg

_35b3067.jpg

Zárásként az egyik Mi-17-ből 6 db ejtőernyős ugrott ki, hogy a Dunán kikötött egyik pontonra érkezzenek le:

_35b3077.jpg

_35b3081.jpg

_35b3082.jpg

_35b3083.jpg

_35b3094.jpg

Mindegyikük sikeresen célba "talált":

_35b3100.jpg

_35b3110.jpg

Ez volt tehát a légi műsor 2019-ben, reméljük jövőre ugyanekkor, ugyanitt, a végrehajtó állománynak pedig gratulálok, nem megfeledkezve az MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred és az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezredről sem, akik a földről, illetve a vízről segítették a program végrehajtását. 

süti beállítások módosítása