A Magyar Honvédség újabb, immár második alakulatánál is megkezdődik az átállás a Lynx típusú páncélozott gyalogsági harcjárművekre – jelentette be a Honvéd Vezérkar főnöke.

Dr. Böröndi Gábor vezérezredes közölte, hogy a hódmezővásárhelyi Kinizsi Pál 30. Páncélozott Gyalogdandár után február utolsó hetében a Bocskai István 11. Páncélozott Hajdúdandárhoz is megérkeznek az első Lynxek.
„Ezekkel a harcjárművekkel beköszöntött a XXI. századi digitális hadviselés Debrecenben, és kiváló lehetőséget kínál a csúcstechnológiás eszközök iránt érdeklődő, a haza szolgálatát vállaló, elkötelezett és fegyelmezett fiataloknak” – mutatott rá a vezérkarfőnök.
Az új harcjárműveket a hajdúhadházi Vay Ádám Kiképzőbázison fogják tárolni.
A Honvédelmi Minisztérium közleménye.
