1956. július 26-án Gamal Abden Nasszer egyiptomi elnök államosította a Szuezi-csatornát, amelyet egy 1936-os egyezmény brit fennhatóság alá helyezett. Naszszer hatalomra kerülése után a volt gyarmatország és Nagy-Britannia között folyamatosan romlottak a kapcsolatok. Amikor pedig Egyiptom a Szovjetunióhoz kezdett közeledni, a két ország végleg eltávolodott egymástól

Francia F-84F, izraeli színekben:

A csatorna államosítása után az Egyesült Királyság és Franciaország titokban szövetséget kötött, hogy ha kell, erővel szerzik vissza a felügyeletet. 1956 augusztusára a franciák beleegyeztek, hogy támogatnak egy légi hadműveletet Egyiptom ellen, méghozzá nyolcrepülőszázadnyi F–84F vadászbombázóval és egy századnyi RF– 84F Thunderflash felderítővel. Az expedíciós egység három százada a reimsi 3. ezredből, másik három százada az 1. ezredtől, Saint-Dizier-ből, két százada a luxeuil-i 11. ezredből, illetve a 33. felderítőezred egyik százada Strasbourgból jött. Az akció fedőneve Lusignan volt, parancsnokának Gabriel Gauthier ezredest nevezték ki. A századok kiválasztása után az alakulatok éjjel-nappal gyakorlatoztak. Augusztus 31-én az első francia tisztek megérkeztek Ciprusra, hogy az ottani brit tisztekkel tanulmányozni kezdjék azokat a célokat, amelyeket a tervezett hadművelet során el akarnak érni. Habár a vendéglátás szívélyes volt a perzselő forróságban, a Királyi Légierő nem volt teljesen nyitott az együttműködésre, sok dolgot titoktartás címén nem osztott meg francia szövetségesével.

Korabeli egyiptomi újság az eszkaláció elején:

A kijelölt francia rangidős tiszt, Georges Perseval Párizshoz fordult problémájával, mondván, jobb dolga is akad, mint a semmittevés Cipruson, így inkább visszatérne az alakulatához. A válasz hamar megérkezett, de nem az volt, mint amire számított. Őt nevezték ki ugyanis az akrotiri bázison települő, Base aérienne 791 nevű francia erők ideiglenes parancsnokának. A következő napokban majdnem ezer embert, kiszolgálóeszközöket és repülőgépeket szállítottak a szigetre hajókon és repülőkön. Ladousse tábornok felügyelte Limaszolban a hajók kirakodását, amelyek rakományait két bázis, Akrotiri és Tymbou között osztották el. A nehéz felszerelések mind a tengeren érkeztek, a könnyebbeket Nord 2501-es és C–47-es gépek hozták. A francia katonák feladata volt az ideiglenes sátortábor felállítása a katonák részére, illetve a gépek műszaki kiszolgálásához szükséges részt is maguknak kellett kialakítani. Sőt, a repülőtér azon részén, ahol tartózkodtak, a működtetést is meg kellett szervezni. A brit parancsnokság csupán a nagy távolságú kommunikációban, valamint a légi forgalmi irányításban segédkezett. A Service des Essences aux Armées építette ki a repülőgépek üzemanyag-tárolóit a szigeten, s működtette a kiszolgálóeszközöket. Rengeteg tartálykocsira volt szükség, amelyek Limaszol kikötője és a repülőterek között mozogtak, hogy a gépek üzemeltetése folyamatos lehessen.

Cipruson az akkori útviszonyok nem voltak tökéletesek, ráadásul brit gyarmatként a közlekedés a bal oldalon zajlott. Mindezek ellenére egyetlenegy közúti balesetet sem okoztak a franciák. A helyi Ciprusi Harcosok Nemzeti Szervezete (EOKA) – amely egy jobboldali nacionalista fegyveres csoport volt – rendszeresen hajtott végre katonai akciókat a britekkel szemben 1955 áprilisától kezdve. Mivel a franciák a britek szövetségesei voltak, ők is céltáblák lehettek, amire szintén fel kellett készülniük. Szeptember közepén négy F–84F érkezett Akrotirire a reimsi 3. századból. Az egyik gépben Gabriel Gauthier ezredes ült. Perseval saját kérésére Gauthier engedélyezte, hogy visszatérjen Saint-Dizier-be az alakulatához, így őt André Legrand váltotta Cipruson. Hazatérve Perseval átvette a parancsnokságot, és intenzív kiképzésbe kezdett az alakulattal. Idővel döntés született arról, hogy az áttelepülésre csupán a 3. ezred három F–84F százada és a 33. felderítőezred RF–84F „fél” százada lesz kijelölve.

Az áttelepült egyik francia Myster IV típusú vadászgép Izraelben:

Október 25-én Perseval telefonhívást kapott a légierő vezérőrnagyától, hogy jelentkezzen nála Párizsban. A főtisztek jó ismerősök voltak, ezért a telefonbeszélgetés informális volt, és rövid. Még aznap egy gép érkezett Saint-Dizier-be, hogy Persevalt a fővárosba vigye. Az irodába érve a felettese tájékoztatta, hogy Izraelbe fog repülni egy századnyi géppel, méghozzá a legnagyobb diszkrécióval, és ott izraeli parancsnokság alatt tevékenykednek majd. Az izraeliek úgy érezték, repülőszázadaik kiképzési szintje és a gépek mennyisége miatt nem állnak teljesen készen egy légi háborúra, és félve attól, hogy a fővárost és más városokat az egyiptomi légierő könnyen bombázhatja, segítséget kértek Franciaországtól a légterük megvédésére. Az áttelepülő francia erők parancsnokának Maurice Théodore Perdrizet tábornokot nevezték ki. Persevalt a találkozó után Duval ezredeshez irányították, aki a hadsereg katonai műveleti hivatalának parancsnoka volt. Duval jelenlétében az operatív vezérigazgató, Prémorel alezredes adott tájékoztatást számára.

Persevalnak azt a feladatot adták, hogy az általa kiválasztott legjobb pilótákkal szálljon fel Saint-Dizier-ből, olaszországi Brindisi érintésével repüljön át Akrotiribe, majd onnan az izraeli Tel-Aviv repülőterére október 30-áig. A tájékoztatás végén Prémorel alezredes lezárt borítékokat adott át neki és a rajparancsnokoknak, amelyekben a végső úti cél és a küldetésük volt meghatározva. A többi pilóta nem tudhatott a részletekről, és mindenkinek civil ruhában kellett végrehajtania az átrepülést. Egy 60 fős műszaki csoport – amelynek tagjait szintén a legjobbakból választották ki a század számára – elsőként, október 28-án éjjel érkezett meg egy szállítógéppel Izraelbe. A kis csapat egy nagyobb, 400 fős műszaki kontingens része volt. A háború küszöbén az utcákon nem volt közvilágítás. Még a Ramat David repülőtéren sem, ahova leszálltak. A pilótáknak alacsony repülésben, több kör megtétele után sikerült landolniuk. Ekkor már az országban volt a francia Dijon városából induló 2. század, Mystère IV-es típusú gépekkel. Ez az alakulat az áttelepülés idejére az izraeli 199. és 201. vadászszázad nevet kapta. Az F–84F gépeket kiszolgáló műszakiak végül másnap kora reggel indultak végső állomáshelyükre, Tel-Avivba. Eközben francia földön Perseval a századparancsnokokat tájékoztatta. Név szerint Vaujour századost (1/1 „Corse”), Martinot századost (2/1 „Morvan”) és Meugin századost (3/1 „Argonne”). A kijelölt pilóták több mint fele az 1/1 századból érkezett, a maradék pedig a másik két századból, egyenlő arányban. A század nehéz felszereléseit hajóra rakták, amelyek Ciprus érintésével érkeztek meg Haifába.

Az út első szakasza Brindisibe kevesebb mint két óra volt és eseménytelenül telt. Olaszországban egy tizenkét fős tiszthelyettes műszaki csapat és Nicolas Kayanakis hadnagy várta őket, utóbbi a toronyban segítette a gépek érkezését. Kayanakis kiválóan beszélt olaszul, ezért is esett rá a választás. A gépek feltöltése és előkészítése után másnap, 29-én indultak tovább Ciprusra. A felszállás előtt Perseval csak annyit mondott a pilótáinak: „Csak engem kövessenek!” Az indulás napján az időjárás nem volt tökéletes, a felhőalap 300 méteres volt. A gépekbe tankolt nagy mennyiségű üzemanyag miatt JATO (Jet Assisted Take Off) rakétákat kellett használni az elemelkedéshez. A felszállás után a JATO-kat le kellett oldani még a szárazföld felett egy kijelölt katonai területen, hogy véletlenül se essenek civil házakra. Szerencsére minden rendben történt, majd Görögország érintésével a gépek megérkeztek Ciprusra, ahol Gauthier ezredes fogadta a csapatot. Aznap este sok pezsgő fogyott, így a hangulat is jobb lett, ami kitartott az út további szakaszára is.

A francia 2. század Dassault Mystere IV egyik gépe és személyzete:

Október 30-án az Izraelig tartó etap már izgalmakkal teli volt, hiszen a légtérben tartózkodó esetleges szovjet vagy arab gépek már valós veszélyt jelenthettek. A franciák végül egy és háromnegyed óra után landoltak Izraelben. A 18 gépes formáció, négy négyes és egy fél raj kétgépes kötelék ben érkezett meg. A vadászokat már a saját műszaki csapatuk várta Lod (Tel-Aviv) repülőterén. Mire a pilóták kiszálltak a pilótafülkéből, már a Dávid-csillagok is felkerültek a francia gépekre, ezzel hivatalosan is az izraeli 200. vadászbombázó századdá vált az alakulat. Tolkowsky tábornok, az izraeli légierő vezérkari főnöke és Boneh ezredes, a bázis parancsnoka fogadta az érkezőket. Tolkowsky nem várt sokáig a köszöntések után, tájékoztatta francia kollégáját, hogy a gépeknek és a pilótáknak másnap már az ország légteréért kell felelniük, miközben az izraeli gépek a Sínai-félszigeten harcolnak.

A francia és az izraeli fél között az izraeli vezérkaron keresztül tartották a kapcsolatot. Francia részről Perdrizet tábornok volt az összekötő tiszt a 2. századból, aki nem örült a kinevezésének, mivel így nem repülhetett együtt a társaival. A lehetséges egyiptomi légicsapások veszélye miatt a franciák sokszor adtak készültséget a levegőben. Egy alkalommal a 2. század egyik Mystère-pilótája tévedésből tüzet nyitott a járőröző F–84-es gépekre, mivel elsőre MiG–15-ösnek nézte azokat, de szerencsére találatot nem sikerült bevinnie. Az első napokban az izraeliek gyorsan haladtak a csatorna felé, a brit–francia szárazföldi támadás azonban még váratott magára. November 1-jén tűztámogató és felderítőfeladatra szállt fel négy gép a sínai El-Aris város közelébe, amit az izraeliek kikerültek az első napon, így az még a Nasszer-erők vezette egyiptomiak kezén volt. A szárazföldön izraeli csapatok nyomultak előre, amihez a levegőből a franciák adtak biztosítást, és több ellenséges járművet is megsemmisítettek. Az egyiptomi katonák végül fejvesztve menekültek. Ugyanazon a napon izraeli kérésre Juillot őrnagy vezetése alatt egy nyolcgépes rajt készítettek fel nem irányított rakétákkal végrehajtandó támadásra. A gall gépeknek a Bir Gifgafa kereszteződésben lévő ejtőernyősök felé haladó egyiptomi páncélos erő ket kellett támadniuk. ket kellett támadniuk. A felszállás során az első négyes raj probléma nélkül elindult, ám a másodikban Wehlman főtörzsőrmester és Avinens őrmester rossz gurulóúton fordult rá a pályairányra, emiatt nem volt elég helyük a felszállásra. A problémát látva a két pilóta próbált megállni, de már késő volt. Túlfutva a pályán a gépek egymásnak ütköztek, s a kifolyó üzemanyag és a rakéták hatalmas robbanásokat okoztak. A pilóták még időben el tudták hagyni a gépeket, és kisebb karcolásokkal megúszták az esetet. Ez volt az egyetlen gépvesztesége az alakulatnak.

Egyiptomi MiG-15-ös vadászgép:

A hattagúra csökkent kötelék Juillot parancsnoksága alatt a nyugatról érkező úton támadta meg az ISZ–3-as nehéz harckocsikat. A szűk útszakaszon az első néhány jármű megsemmisítése után a többi páncélos a szilárd burkolatot elhagyva a homokban megrekedt, kitűnő céltáblává válva a pilóták számára. Összesen tizenkét ISZ–3-as semmisült meg. A franciák elszigeteltségét jól mutatta, hogy Párizs egyetlenegyszer sem kommunikált a kitelepülő erőkkel sem közvetlenül, sem Izraelen keresztül. Valamennyi repülésüket az izraeli vezetés határozta meg, a francia kormány semmilyen módon nem befolyásolta azokat. Izraeli részről felvetődött az ötlet, hogy a franciáknak kellene megsemmisíteniük a megmaradt egyiptomi Il–28-as bombázókat, amelyek komoly fenyegetést jelentenek. Az egyiptomiak húsz bombázót a Luxor melletti repülőtérre menekítettek át a konfliktus első napján. Az alakulat részéről Vajour századost bízták meg a terv kidolgozásával. Az addigi sikeres repülések után a morál kiváló volt, és a pilóták biztosak voltak benne, hogy másnapra zöld jelzést kapnak a támadásra.

Egyiptomi Il-28-as bombázó:

Legnagyobb megdöbbenésükre az izraeli vezetés leállította őket. November 2-án brit Canberra bombázók támadták meg a repülőteret, de a 12 ezer méteres magasságból kioldott bombák közül egyik sem találta el a gépeket, és a futópálya is ép maradt. Amikor a légi felderítés igazolta, hogy a bombázók még Luxorban vannak és sértetlenek, a francia támadást november 3-ára időzítették. Ám azt újból leállították az utolsó pillanatban. Mivel az egyiptomi gépek a brit–francia erőkre is veszélyt jelenthettek, Cipruson döntés született egy újabb Canberratámadásra, de másodjára sem sikerült elérni a kívánt eredményt. Ezek után Perseval személyesen kereste fel Tolkowskyt, hogy adjon engedélyt a franciáknak a támadás végrehajtására. November 3-án este a gépeket felkészítették egy másnapi bevetésre, immár francia felségjellel. Erre azért volt szükség, mert a gépek Izraellel való kapcsolatát titkolni akarták ebben az esetben.

Tizenkét gépet készítettek fel az éjszaka során, melyek négyes rajokban 15 percenként szálltak fel kora hajnalban, egy negyedik raj pedig tartalékul szolgált. A tenger felé való felszállás után a gépek déli irányba fordultak, és a Sínai-félsziget fölött repültek el 2500 méteres magasságon. A 800 kilométeres utat Luxorig probléma nélkül tették meg, és a nap irányából érkezve totális meglepetést okoztak a földön. A bombázók szétszórva álltak a repülőtéren, könnyen lángra lobbantották őket a gépágyúkkal. Az első rácsapások után a támadás vezetője, Perseval rádión tudakolta a többi pilótától az üzemanyag- és lőszertartalékokat. Miután konstatálta, hogy bőven van mind a kettőből, parancsot adott az összes gép megsemmisítésére. Ő maga a végére az irányítótornyot vette célba. A kötelék a feladat végeztével elindult hazafelé, majd kétórás repülés után sikeresen landolt az izraeli bázison. A leszállások előtt még a negyedik, tartalék rajt is elindították Juillot őrnagy vezetésével, biztos, ami biztos alapon. A 33. felderítőszázad egyik RF–84F gépe november 4-én lefotózta a luxori repülőteret, és igazolta 19 darab Il–28-as bombázó megsemmisülését. A huszadik gépnek sikerült elmenekülnie Szaúd-Arábiába, még az első rácsapások előtt.

Luxor a sikeres támadás utáni légifelvételen:

November 5-én a brit és a francia szárazföldi erők probléma nélkül partot értek a Nílus torkolatánál. Két nappal később Tolkowsky személyesen tett látogatást a franciáknál, és tájékoztatta őket a fegyverszünetről. Hét nappal később a tizenhat F–84F visszaindult Franciaországba. Először Cipruson szálltak le, majd Brindisiben, végül SaintDizier-ben, ahol Gavoille ezredes, a bázis parancsnoka személyesen fogadta a csoportot. 1957 tavaszán az utolsó francia gép is elhagyta Ciprust, ezzel lezárva az Armée de l’air történetében egy fejezetet. A reimsi bázison katonai felvonulást tartottak azoknak az alakulatoknak a részvételével, amelyeket a szuezi válságban bevetettek. Perseval és a tizenhét pilóta is jelen volt a több száz fő között. 1957. július 13-án az Invalidusok házának főudvarán Bourgès-Maunoury, a minisztertanács elnöke személyesen tüntetett ki néhány tisztet, köztük Georges Persevalt.

A cikk nyomtatott változata az Aeromagazin 2023. májusi számában jelent meg.

Fotók forrása: Armée de l'Air archív, IDF archív, és aviadejavu.ru