Jászberényi Gábor játssza az egyik magyar katonát, akit a filmben azért küldenek Afganisztánba, hogy segítsen a kimenekítésben.
Az interjú a film sajtó premierjén készült.
Mik az érzések benned látva a kész filmet?
Furcsán jól és furcsán kényelmetlenül. Egyrészt azért, mert több mint egy éve forgattuk a filmet. Az érdemi része az emlékeknek az már ilyen távolinak tűnő valami. De közben meg nagyon erősen berögzültek ezek az emlékek. És most ezeket viszontlátni, kicsit olyan érzés, mintha nem is velem történt volna meg. Én egy olyan színész vagyok, hogy nem szeretem magamat viszontlátni. Mégis azt érzem most megnézve a filmet, hogy amit mi vállaltunk azt tudtuk teljesíteni.
Ez egy izgalmas, egy sok oldalú, sok rétű film lett. Nem csak egy háborús filmet készítettünk, hanem ennél sokkal többet.
Jászberényi Gábor színész:
Mondtad korábban, hogy akik ott voltak akkor Afganisztánban, olyan katonákkal nem tudtál beszélni, de gondolom katonák azért segítettek. Ők miket tanácsoltak? Volt valami olyan, amit átvettél, megtartottál?
Igen, szóval itt azért a kiképzés részét azt nagyon komolyan vettük. Tehát annak az alaki kiképzés részét, másrészt a harcászati részét is. Az volt a szempont, hogy ne az látszódjon, hogy egy színész tartja azt a fegyvert, meg viseli azt az egyenruhát, meg a mellényt. Hanem legyen természetes része az embernek, hogy tudja, hogy hogyan kell tartani a fegyvert. Tehát kvázi be kellett építeni ezeket a zsigerekbe.
Hogy rutinszerű legyen.
Igen, itt kellett felkészülni, hogy például hogyan tartom a fegyvert. Természetesen jól kellett azt tartani, és ebben megkaptam a segítséget. Mondtak trükköket, vagy technikákat amik segítettek a szerepemhez. Például mondták, hogy figyelj, ha így tartod a fegyvert a kezedben, akkor két óra alatt meg fog fájdulni a hátad. És igazuk lett. Mert amikor megfájdult a hátam, akkor rájöttem, hogy tényleg úgy kell tartani, ahogy mondják. Mindez oda jutott el, és nem akarok nagyon hosszan, mert sokat tudnék erről beszélni, hogy azon kaptuk magunkat, hogy civilben is gördülő járásba lopakodunk a szünetekben. Ez így közben meg nagyon jó volt, hogy ezek egyszer csak így berögződtek ezek a mozdulatok.
Összejött a színészek között, akik játszották a katonákat, egy bajtársiasság a forgatás végére? Észrevettétek egymáson, hogy olyan a viszony, mint a filmbeli karakteretek szerint?
Igen, természetesen, ami felemelő volt, és ez azóta is tart. Én magamról tudok elsősorban beszélni, nekem ez meghatározó élményként maradt meg. Természetesen mi nem vagyunk igazi katonák, de ami történt kicsit olyan, mint hogyha... azért jó szó a bajtársiasság, amit mondtál, mert az nem barátság. Tudom azt, hogy számíthatok ezekre az emberekre, és ezt azóta is érzem. Az is kellett hozzá, hogy ezt a filmet leforgattuk. Szóval igen, a kérdésedre válaszolva, abszolút, abszolút meghatározó lett a kapcsolat.
Olyan felszeléseket kaptatok a filmhez, amire lehet azt mondani, ez most frissen érkezett a magyar honvédség. Ez tudatosult benned akkor ott?
Egy színésznek mindig nagyon izgalmas az, amikor autentikus dolgokat kezelhet, foghat kézbe. Tehát például az, hogy egy Gidránba beülhettem, vagy felszállhattam egy csapatszállító repülőre, vagy nem is tudom mit mondjak még, viselhettem azt a modern felszerelést, az mindig szuper érzés, az mindig elképesztő. És azt tudva, hogy ez a hivatalos felszerelés a Honvédségnél nem pedig valami filmes kellék, az meg egészen mámorító. Tehát igen, szuper hogy ezek valós eszközök, felszerelések voltak.
Gidrán 4×4, MRAP/M-ATV kategóriájú katonai jármű, 2021-es felvétel:
Kecskeméten a katonai repülőtéren forgatták a kabuli jeleneteket. Nehéz volt elképzelni, hogy itt lesz a terminál majd, ide teszik digitálisan a hegyeket, a füstöt, a lövöldözéseket? Mennyiben volt ez nehéz, hogy átkapcsolja az ember magát, hogy oké hogy játszani kell a szerepet, de el is kell dolgokat képzelni.
Egyáltalán nem volt nehéz, mert a díszletek úgy voltak megépítve, úgy voltak kitalálva, hogy nagyon valóságosnak hatott minden. Magában a filmben ami utómunka és CGI, azok a hátterekre érvényesek. Hál' Istennek itt azért nem az történt, hogy mondjuk egy teremben, vagy egy külső helyszínen, ilyen zöld hátterek előtt forgatunk volna, nem így volt. A hátterek lettek megcsinálva utólag. A többi minden nagyon valóságos volt. Sose felejtem el azt a morajlást, ahol a jelenetben sok száz statiszta az életéért küzdve menekül, az beivódott. Szóval ilyen értelemben az volt a feladat, hogy ne érintsen meg túlzottan, hanem pont azt az emberi drámát tudjuk ábrázolni, hogy hoppá, éles helyzet van, és ebben lényegében csak bele kellett így kerülni.
Mondtad, hogy van kedvenc jeleneted, de nem szívesen mondanád el, szeretnéd magadnak megtartani. Viszont akkor úgy teszem fel a kérdést, hogy van olyan, ami a mostani film vetítés után azt mondtad, na erre büszke vagyok.
Alapvetően az egészre büszke vagyok. Olyanok vannak, hogy hú ezt már máshogy, vagy nem így csinálnám, vagy emlékszem olyanra, hogy abból a jelenetben volt egy jobb felvétel részemről, miért nem azt vágták be, ilyenek természetesen vannak. De meg kell tanulni elengedni. Az én munkám a forgatás alatt színészként minél érvényesebb és minél több hasznos anyagot rakjon a vágóasztalra a rendezőnek, aki aztán létrehoz egy alakítást ebből a sok-sok pillanatból.
Aztán, hogy mit ítél meg, hogy melyik lesz majd az a pillanat, ami neki filmdramaturgiailag a legjobb, az már az ő dolga. Én itt természetesen szomorkodhatok azon színészként, hogy most miért ez lett bevágva, de igazából nem kell nekem ezzel foglalkozni. Nem az én dolgom mi kerül a végső vágásba.
Akkor én elmondanám az én kedvencemet, a végén a kimenekítés, az éjszakai épületharcászat, ott ugyanis azt éreztem, hogy megfogja azt a hang és képi látványt amit láttam korábban nagy költségvetésű amerikai filmeknél. Emlékszel arra a forgatásra?
Én úgy emlékszem rá, hogy nagyon nehéz este volt, nagyon nehéz éjszaka volt. Azt hiszem, hogy két éjszaka alatt forgattuk le ezt az egész komplett utolsó épület részt, kimenekítés a sötétben, sok harccal, közelharccal, meg lövésekkel is. Szóval egy kifejezetten megterhelő nap volt, és visszanézve a vásznon, azt kell, hogy mondjam, hogy az a két nap, az milyen gyorsan eltelik a filmben. Viszont én úgy érzem, hogy sikerült azt a sok-sok erőfeszítést amit ott tettünk, azt így belesűríteni ebbe a rövid fináléba, hogy jól működjön. Szóval nekem nagyon jó élmény volt.
A Magyar Honvédség, Újdörögdi Romvárosa, egy magyar-amerikai közös gyakorlat során, ahol a Sárkányok Kabul felett film több jelenete is készült:
Az interjú lehetőségért köszönet Jászberényi Gábornak és a sajtó vetítés szervezőinek.
Fotók, videók: Saját
