Katonai témák, fotókkal kiegészítve

Haditechnika, földön, vízen, levegőben

Haditechnika, földön, vízen, levegőben

2023 augusztus 20 - légiparádé Budapest felett

2023. augusztus 23. - Levente B.

A Szent István-nap-i ünnepségek állandó részévé vált az elmúlt években a budapesti légi díszelgés és parádé, a Parlament előtti részen a Duna felett. Tavaly a gyakorló repülések meg lettek ugyan tartva, ám a fő esemény sajnos az időjárás miatt elmaradt. Idén ragyogó napsütés és igazi hőség várta a kilátogatókat, és persze a Magyar Honvédség, légierő haderőneme és ezúttal néhány, mondhatni az utolsó pillanatban bejelentett extra repülőeszköz is.  

_mg_6283.jpg

_mg_6564.jpg

Tovább

Budapest, augusztus 20 gyakorló nap - időpont

A Magyar Honvédség repülői és forgószárnyasai augusztus 20-án 9:00 és 09:40 között fognak áthúzás végrehajtani a Kossuth tér-i tisztavatás tiszteletére, illetve dinamikus bemutatót tartani a Duna felett. Utóbbira a gyakorlásokat, tervezetten augusztus 18-án, 10:00 kor fogja megtartani, az MH Kiss József 86. Helikopterdandár állománya. Csupán az egyéni bemutatókat fogják lerepülni!

A program időjárás függő. A Honvédség a változás jogát fenntartja!

_35b2765.jpg

„Űrkabin landol a RepTárban” című időszaki kiállítás a RepTárban

„Űrkabin landol a RepTárban” című időszaki kiállítás a RepTárban

2023. augusztus 12-én ünnepélyes keretek között megnyitják az „Űrkabin landol a RepTárban” című különleges időszaki kiállítást, amely Kelet-Magyarországon eddig még nem volt látható.

meghivo-1.jpg

A kiállítás a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum és a RepTár Szolnoki Repülőmúzeum szoros együttműködésében valósul meg.

A RepTár Hangárjában kiállításra kerül, az a Szojuz-35 űrhajó, eredeti parancsnoki kabinja, amelynek fedélzetén tért vissza a Földre Farkas Bertalan és parancsnoka, Valerij Kubaszov. Ezen kívül testközelbe kerülhetnek a látogatók olyan tárgyakkal, amelyek részt vettek az űrrepülésben, és segítségükre voltak az űrhajósoknak feladataik eredményes végrehajtásában. A kiállításban megtalálható többek közt egy holdszonda modell, holdgömb, holdautó modell, sugárterhelésmérő és kiértékelő berendezés.

Augusztus 12-én 11:00 órai kezdettel a megnyitó után Farkas Bertalan, nyugállományú dandártábornok tart előadást, élménybeszámolót az űrutazásáról, majd Dr. Ferencz Orsolya, Űrpolitikáért és űrtevékenységért felelős miniszteri biztos a hazai űrkutatás jelenlegi helyzetéről ad tájékoztatót.

A kiállítás előreláthatóan 2023. december 31-ig tekinthető meg a RepTár Szolnoki Repülőmúzeumban.

III. RepTár Drone Day – 2023. augusztus 05.

A RepTár Drone Day idén harmadik alkalommal, 2023. augusztus 5-én kerül megrendezésre a Drone Hungaryvel együttműködve. Ez a nap a drónokról, a repülésről és az innovációról szól.

Egész napos programmal várja a látogatókat a RepTár, a III. Drone Day-en. A múzeum élményelemein (4D mozi, szimulátor, csúszópálya, 3D karika, Pilótapont) kívül számos érdekes bemutatóval készülnek a kiállítók.

dd_fb.jpg

Drónra szerelt kamerán keresztül különleges szemszögből csodálható meg a RepTár a Drone Eye program keretein belül, amit profi szakkommentátor közvetít. A látogatók közelről is megismerkedhetnek a videós, rendőrségi, katonai, mezőgazdasági és versenydrónokkal.

Az élmények fokozásaként, bárki kipróbálhatja magát drónpilótaként! Akadályokon átrepülve megtapasztalható, milyen is drónt irányítani. A drónszimulátorral pedig összemérhető a lelkes látogatók ügyessége és precizitása. A nap folyamán több alkalommal is beindításra kerül egy METEOR-3MA gázturbinás sugárhajtómű.

Milyen is 2023-ban a legális drónrepülés? A kitelepülő szervezetek a repülés rejtelmeiről és jogi szabályozásáról mesélnek.

A MH Kiss József 86. Szolnok Helikopterdandár közreműködésével a YAW2 VR szimulátor is kipróbálható a nap folyamán.

A Miltech Zrt. a repülőelektronika területén a drónokra szerelhető elektronikai és mikro elektronikai eszközöket hozzák el az érdeklődőknek.

A rendezvény a RepTárba megváltott belépőjeggyel látogatható.

Kiállítók:

- Drone Hungary (www.dronehungary.hu)
- HM EI Zrt.
- MyActionCam Magyarország (www.myactioncam.hu)
- RC-klub modellbolt (www.rcklub.eu)
- NKE (Nemzeti Közszolgálati Egyetem)
- Magyarországi Drón Koalíció
- Hobbicity (www.hobbicity.hu)
- RC Heli (www.rchelicopter.hu/)
- Loricatus Biztonságtechnikai Mérnök Iroda Kft (www.loricatus.hu)
- FPV Garage (www.fpvgarage.hu)
- XAG
- Készenléti rendőrség
- Tripont Foto Video (www.tripont.hu)
- Drónmester
- MH 86 Kis József Szolnok Helikopterdandár
- MH vitéz Bertalan Árpád 1. Különleges Műveleti Dandár
- Toborzó Iroda Szolnok
- Miltech Haditechnikai és Informatikai Zrt.

Egyesületek:

- Drónpilóták Országos Egyesülete (www.doe.hu)
- Magyar Nemzeti Mentődrónpilóták Egyesülete (www.mnme.hu)
- Légtér.hu Kft (www.legter.hu)

Elmarad a szolnoki augusztus 20-ai légiparádé

Szalay Ferenc, Szolnok Polgármestere jelentette be, július 26-án, hogy a rendezvény elmarad. Így idén nem lesz lehetőség, a Tisza partján az MH Kiss József 86. Helikopterdandár és a MH vitéz Bertalan Árpád 1. Különleges Műveleti Dandár alakulatainak a bemutatóját megtekinteni. 

Magyarország, a Rheinmetall-tól és az UVision-tól rendel, Hero típusú kamikaze drónokat.

A németországi, düsseldorfi székhelyű, Rheinmetall AG fontos megrendelést szerzett a Hero kamikaze drónra. A megrendelő Magyarországgal, az erre vonatkozó szerződéseket nemrég írták alá. A lőszerek értéke három számjegyű, millió eurós tartományba esik. A szállítás 2024-ben kezdődik és a tervek szerint 2025-ben ér véget.

hero.jpg

A Hero kamikaze drón egy jól bevált, széles körben használt drón, amelyet a Rheinmetall gyárt és forgalmaz Európában az izraeli UVision Air Ltd.-vel kötött együttműködési megállapodás alapján. 2021 októberében a Rheinmetall és az UVision stratégiai partnerségbe fogott, amelynek célja akkor, a távirányítású precíziós lőszerek iránti meredeken megnövekedett kereslet kielégítése volt.

A Hero precíziós lőszerei, a modern fegyveres erőknek a mai csatatereken, a legnagyobb rugalmasságot biztosítják. A fegyverrendszerek egyedülálló, autonóm célpont-befogási képességgel rendelkeznek, beleértve a felderítést, a megfigyelést és a felismerést. Megkeresik, követik és leküzdik a csatateren megjelent ellenséges célpontokat a látóvonalon túl is.

A Hero kamikaze drón, a célzóna felett körözve, megkeresi és követi az ellenséget, valamint elemzi a lehetséges célpontokat. Segít a nagy értékű célpontok kiválasztásában, valamint a megfelelő időzítésben, irányban és támadási szögben, mielőtt nagy pontosságú csapást hajtana végre. A Hero kamikaze drón rendszerek nagymértékben megegyeznek egymással, ezért van mód ugyanarról, a földön lévő terminálról üzemeltetni.

Minden Hero rendszert úgy terveztek, hogy bonyolult harctéri körülmények között működjön, beleértve a GPS-vétel vagy elakadt rádiókapcsolat nélküli környezeteket is. A modern fegyveres erők szerte a világon, köztük egyes NATO-tagállamok fegyveres erői, Hero kamikaze drónokat használnak, amelyek rendkívül hatékonynak bizonyultak a harci műveletekben.

A Hero rendszer számos különböző célpont ellen bizonyította hatékonyságát, beleértve a gyalogságot, a mozgásban lévő könnyű páncélozott járműveket, a harckocsikat, az ellenséges védett fedezékeket, a légvédelmi rendszereket és a kritikus infrastruktúrát. Jelentős előnyöket kínál a modern hadviselés forgatókönyveiben. Köszönhetően a gyors telepíthetőségnek és a független célbemérési és harci képességeknek, mindegyik katonai szinten működőképes, és stratégiai illetve taktikai bevetésekre egyaránt alkalmas.

A Rhenimetall sajtóközleményének fordítása.

„És mi mégis repülünk“ című időszaki kiállítás nyílik Király Sándor hagyatékából

A RepTár Szolnoki Repülőmúzeum részére folyamatosan érkeznek hagyatékok, amelyek feldolgozásuk után a múzeum kutatószobájában foglalják el helyüket.

thumbnail_idoszakos_kiallitas_plakat.jpg

Király Sándor, Szolnok városához ezerszállal kötődött. Szülőföldje volt, iskoláit is itt végezte, majd a felnőtt éveit is itt töltötte.

Tizennégy éves korában emelkedett repülőgépen először Szolnok kék egére. Ettől a naptól a repülés lett élete nagy szerelme. A szolnoki sportrepülőtér vált a második otthonává. Tagja volt az 1946. november 14-én megalakult Szolnok Megyei Repülő Egyesületnek. Tevékenyen vett részt a város közéletében. Rendszeresen publikált Szolnok repüléstörténetéről. Szívügye volt a helyi repülés népszerűsítése.

1992 novemberében a Magyar Veterán Repülők Egyesület szolnoki szervezetének elnökévé választották. Elnöki tisztségét 1996 teléig látta el, romló egészségügyi állapotára való hivatkozással lemondott. Évtizedeken keresztül gyűjtötte, ápolta a repülőtér, az ott élő cimborák, pilóták emlékét, megőrizve azt, a repülés szerelmeseinek.

1986-ban megjelent az „Ötven év a Tisza fölött” című repüléstörténeti írása, melyben régi öregek emlékét adja tovább a jövő generációjának és öregbíti a város repüléstörténetét.
Nagy tervei voltak. Még két repüléstörténeti könyv megírásába kezdett: „A szolnoki sportrepülés története 1935-1975” valamint „Magyar sasok Európa kék egén 1890-1945”. Betegsége miatt ezek nem kerültek befejezésre.

2003. július 22-én csatlakozott az égi kötelékhez. Halálának 20. évfordulójának emlékére készült az időszaki kiállítás, amely szeptember 30-ig tekinthető meg a RepTárban. Kívánsága szerint az általa évtizedek alatt összegyűjtött emlékeket Ignácz Dávid és Ignácz Kristóf ajánlotta fel a RepTár részére.

Megérkeztek az első H225M típusú helikopterek

Július 17-én, a franciaországi Marignane városából indulva, aznap délután megérkezett a Magyar Honvédség legújabb helikoptere, az Airbus Helicopters H225M típusú, taktikai katonai szállító helikopter, régebbi nevén az Eurocopter EC725 Caracal. A 2018 decemberében írt szerződés szerint, a légierő haderőnem részére összesen 16 darab ilyen típus helikoptert rendeltek meg. Az első két példányt az év végéig további 4 darab követi hamarosan. 

Négy évvel a kisebbik típus a H145M érkezése után, immár az Airbus Helicopters nagyobbik helikoptere is a hazai helikopteres flottát bővíti:

_mg_5026.jpg

Vízsugaras köszöntés ahogy illik ilyenkor:

_mg_5040.jpg

Tovább

2023-ban is lesz légi parádé Budapesten

A 2023-as évi augusztus 20-i tűzijáték és Szent István Napi programsorozat keretében, Budapesten a reggeli órákban légi parádé lesz, a Magyar Honvédség közreműködésével. A 9:00 órai kezdésű program, a beharangozó szerint 40 perces lesz, annak részletei, hogy milyen típusok és programok várhatóak a légi program keretében nem tudni. Egy biztos viszont! A legújabb Airbus H225M típusú helikoptert jó eséllyel látni lehet majd, hisz az első példányok napokon belül megérkeznek az országba. A légi program időjárás függő! 

A fő esemény előtt a Honvédség egy gyakorló napot is szokott tartani Budapesten, ennek a dátuma még nem ismert. 

A 2019-es légiparádé néhány pillanata Budapesten:

_35b2446.jpg

_35b2526.jpg

_35b2712.jpg

Mosquitók Dávid csillaggal - Szúnyogok különböző akcióban

Emmanuel Zur 37 éves izraeli állampolgár – az Izraeli Védelmi Erők ügynökeként – többéves pilótaháttérrel Európát járta, katonai gépek után kutatva hazája számára. 1948 nyarán az angliai Cambridge melletti repülőtéren időzött éppen, ahol az egyik hangárban két használt, de jó állapotban lévő de Havilland Mosquito állt.

A terepszínt a Szuezi válság előtt kapták meg:

a_terepszint_a_szuezi_valsag_elott_kaptak_meg.jpg

Tovább
süti beállítások módosítása